/Bővített hír/
A Jobbik a tervezett befogadóállomások tizenöt kilométeres körzetében azonos időpontban, minden érintett településen véleménynyilvánító népszavazást tartana. Vona Gábor Martonfán arról beszélt: pártja nem befogadó, hanem visszafordító állomásokat építene inkább.
Zoom
Véleménynyilvánító szavazás eredményétől tenné függővé befogadóállomások létesítését a Jobbik, az erről szóló törvényjavaslatot Vona Gábor pártelnök és Z. Kárpát Dániel parlamenti képviselő nyújtotta be az Országgyűlésnek csütörtökön.
Vona Gábor csütörtökön, a Martonfához közeli perekedi lőtéren tartott sajtótájékoztatón elmondta: kezdeményezték, hogy tervezett befogadóállomások tizenöt kilométeres körzetében azonos időpontban, minden érintett településen kelljen olyan szavazást tartani, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket. Hozzátette: a szavazásnak nem lenne érvényességi küszöbe, ha a szavazati jogával élő választópolgárok több mint fele úgy dönt, ilyen állomás nem létesülhet, az kötelező lenne a kormány számára.
Bíznak benne, hogy kellő politikai vita után ez a javaslat átvihető az Országgyűlésen, és Magyarországon sehol sem létesíthető majd ideiglenesnek nevezett befogadóállomás az ott élők megkérdezése nélkül - fogalmazott a politikus. Vona Gábor szavai szerint ez azért is fontos, mert mindenki tudja már, hogy egy ilyen befogadóállomás kialakítása halmozott érdeksérelemmel járhat az ott élőkre nézve: óriási közbiztonsági, közegészségügyi kockázatot jelent és vagyoni károkat okozhat.
A pártelnök úgy vélte, a martonfai, a sormási és a kiskunhalasi ügy új dimenzióba helyezte a bevándorlás kérdését Magyarországon, új helyzet elé állította a magyar belpolitikát, a pártokat, köztük a Jobbikot is. Összeurópai problémáról van szó, amely Magyarország sorsát egy-két évszázadra is megnehezítheti, súlyos sorstragédiává is válhat, ha nem teszünk valamit, mondta. Vona Gábor kitért rá, hogy a pártok különböző módon állnak hozzá a kérdéshez. A baloldal a bevándorlást pusztán humanitárius kérdésnek tekinti. Bár van ilyen aspektusa is, ennél többről szól, a baloldal nemtörődöm hozzáállása szerinte szinte hazaárulással ér fel. Rámutatott, hogy a Fidesz és a Jobbik egyetért a diagnózisban, abban is, hogy a probléma súlyos, és Magyarországot meg kell védeni a bevándorlóktól, de a vélemények különböznek.
„A Fidesz szélhámos kommunikációt folytat, svihákság, amit művel, mert elsősorban nem a megoldás érdekli, hanem az ügyből kinyerhető kommunikációs és politikai haszon” - jegyezte meg. A politikus szerint a kerítés egy kommunikációs blöff csupán, hiszen átjárható, átvágható, megkerülhető, ráadásul aki eléri, már Magyarország területén van, ebből következően túl sok illúziónk nem lehet a sikerével kapcsolatban.
Vona Gábor hangsúlyozta, hogy a Jobbik ezzel szemben felelős és tetterős politikai állást képvisel. A pártelnök újságírói kérdésre a párt megoldási javaslatai között a jelenleg működő állomások zárttá tételét, határőrség felállítását említette.
„A Jobbik nem befogadó, hanem visszafordító állomásokat szeretne létesíteni, a bevándorlástól zéró toleranciával szeretnénk megvédeni Magyarországot, akár Brüsszellel szemben is” - mondta. Vona Gábor kitért rá, hogy augusztus 31-én lejár az a türelmi idő, amelyet a Jobbik adott a kormánynak a bevándorlás problémájának kezelésével kapcsolatban. Ősztől magasabb fokozatba kapcsolnak, rávilágítanak a kormány szerinte felelőtlen politikájára, mondta, majd hozzátette: minden törvényes, politikai, szakmai eszközzel azon lesznek, hogy az országot megóvják a tragédiától.
Vona Gábor megjegyezte, hogy a befogadóállomások létesítésében érintett települések számíthatnak a Jobbik segítségére, ha a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, mert a párt ellenzi, hogy a kormány antidemokratikus módon döntsön emberek sorsáról.
(MTI)
Frissítés: Vona: a plakátkampány nem fogja megvédeni az országot, ne regisztráljuk az illegális migránsokat!
Szó volt az előszeretettel kiragadott "az iszlám az emberiség utolsó reménye" félmondatról is.