Feljelentést tett a Józsefvárosi Önkormányzat az egykori MSZMP, majd az MSZP volt székházával kapcsolatban, mert a kerülethez és a rendőrséghez egyre több lakossági panasz érkezik az elhanyagolt épületben uralkodó állapotok miatt.
Zoom
Zoom
A VIII. kerület szombaton, az MTI-nek küldött közleményében tudatta, közveszély okozása miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, és arra is felhívták a nyomozóhatóság figyelmét, hogy a kialakult helyzetért vizsgálandó lehet az ingatlanok tulajdonosi körének felelőssége is.
Emlékeztettek arra, hogy a II. János Pál pápa (korábban Köztársaság) téren hosszú évek óta elhagyatottan áll az egykori székház. Az épület 2010-ig volt a szocialisták tulajdonában, majd a párthoz közel álló egyik cégtől vándorolt a másikhoz, most éppen egy offshore céghez köthető vállalkozás tulajdonában van és felszámolási eljárás alatt áll - tették hozzá.
Zoom
Zoom
A kerület közlése szerint a tulajdonosok nem csak hatalmas adósságot, de rendezetlen környezetet hagytak maguk után.
"Az épület már jó ideje a hajléktalanok, drogosok és prostituáltak tanyája, állapota a fémtolvajoknak is köszönhetően folyamatosan romlik" - írta az önkormányzat. Hozzátették: a környéken élőket egyre jobban zavarja, ami az épületben folyik, sokan panaszkodnak a szemét, a hangoskodás és a mocsok miatt, egyre több bejelentés érkezik az önkormányzat és a rendőrség felé is. Az udvara tele van szeméttel, bűz árad kifelé; a napokban tűzeset is volt az épületben az ott lévő szemét öngyulladása miatt - közölték.
Zoom
Zoom
Zoom
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a sorozatos rendőri intézkedések és a különböző önkormányzati és hatósági felszólítások ellenére sem a tulajdonos, sem a felszámoló nem foglalkozik érdemben az adósságokkal terhelt ingatlannal.
"A szocialistákhoz közeli volt tulajdonos cégek és a jelenlegi offshore kötődésű tulajdonos felelőtlensége miatt nem kerülhet veszélybe a környéken élők biztonsága" - olvasható a közleményben.
(MTI; képek: Szellemvárosok Magyarországon)