Múlt szombaton brutális kegyetlenséggel vertek agyon egy 90 éves férfit a Pest megyei Csemőn. A település egyik lakójaként magam is tapasztalom, hogy a helyben élő embereket komoly félelemmel tölti el a jelenlegi helyzet, különösen igaz ez a tanyákon élő emberekre, akik a legjobban ki vannak szolgáltatva a hasonló bűncselekményeknek. Ugyanis rövid időn belül ez már a harmadik idős emberek sérelmére elkövetett rablógyilkosság Pest megyében: korábban Mendén és Érden fordult elő hasonló brutalitás - hívja fel a figyelmet közleményében Volner János, a Jobbik alelnöke. Alább a folytatás.
Az ilyen bűncselekmények megelőzése érdekében a két hét alatt rendet ígérő Orbán-kormány gyakorlatilag semmit sem tett. A Jobbik szerint viszont meg kell akadályozni, hogy a társadalom egyes rétegeiben a nyomor és a bűnözés bővített újratermelése megtörténjen. A gyermekeiket a bűnöző életmódba belenevelő szülőktől minden esetben el kell venni a gyermekeket, és családi gondozásba kell helyezni őket. Meg kell szüntetni azt az egyre szélesebb körben bevett gyakorlatot is, hogy ezeknél a családoknál kisebb bűncselekmény elkövetése mellett tovább folytatódjék a társadalom erőforrásaira rátelepedő parazita életmód. Ehhez át kell alakítani a szociális rendszert, és a különböző hatóságok összehangolt, szigorú együttműködésére is szükség van.
A Fidesznek sem ereje, sem bátorsága nem volt ahhoz, hogy ezt a folyamatot keresztülvigye. A Jobbik kormányra kerülve viszont mélyreható változásokat szeretne elérni, elszántnak és szakmailag felkészültnek érezzük magukat arra, hogy a hasonló társadalmi jelenségeknek elejét vegyük.
A Jobbik továbbra is fontosnak tartja, hogy az idős, magányosan élő emberek jelzőkészüléket kapjanak, mellyel az egészségügyi állapotuk romlását és az ellenük indított támadást egyaránt tudnák jelezni a hatóságok felé. Szorgalmazzuk azt is, hogy az időseket és a gyermekeket fokozott büntetőjogi védelem illesse meg, azaz a rájuk támadókat a mostaninál is szigorúbban büntesse a törvény.