Előbb egy széket, majd egy asztalt akart hozzávágni a bíróhoz egy férfi ítélethirdetés közben a csepeli bíróságon, annyira felbőszült azon, hogy börtönbe akarják küldeni. Pedig eredetileg szó sem volt erről – legalábbis egészen eddig a tettéig.
Zoom
Képünk illusztráció
A botrány egy szerencsétlen félrehallásból indult, a férfihoz ugyanis csak annyi jutott el a bíró szavaiból, hogy hat hónap börtön, az azonban már nem, hogy ezt a büntetést felfüggesztették. Valószínűleg annyira ideges lehetett, hogy fel sem fogta, az ítélettel éppenhogy elkerülte a fogságot.
A férfi kislányát folyamatosan zaklatták és bántalmazták társai az iskolában. A szülők többször bent voltak az intézményben, kérték a tanárokat, hogy segítsenek, mert a gyerekük sírva jön haza. Az apuka szerint azonban nem történt semmi, a kislányt továbbra is zaklatták a fiúk. Egyik nap az édesapa bement az iskolába, és meglátta a a fiút, aki miatt mindig zokogva ment haza a gyermeke. Utánament, a WC-ben megfenyegette és megrángatta. Igen ám, de az eset után a gyerek szülei is feljelentést tettek, így került az ügy a csepeli bíróságra.
Tegnap ítéletet is hirdettek, de ami ezután következett, arra senki nem számított. Amikor a bíró kimondta, hogy hat hónap, az apuka bekattant. Azt hitte, börtönbe kell mennie, ezért hirtelen felkapott egy széket, majd közvetlenül utána egy asztalt, és a bíróhoz akarta vágni dü­hében. Az elkeseredett férfit felesége csitította, a biztonságiak leteperték.
Azonnal őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják. Akár nyolc évet is kaphat, hiszen azzal, hogy felkapott egy asztalt, szinte felfegyverkezett.
– Megengedhetetlen magartatást tanúsított ügyfelem, ezt már vélhetően ő is belátta. Sajnos a védencem úgy érezte, igazságtalan ítéletet kapott – mondta Lichy József ügyvéd.
(Blikk)