A korábbi választási kampányban nyújtott támogatásért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe kért szabadulást Kubatov Gábortól Vizoviczki László.
Zoom
A Központi Nyomozó Főügyészség még 2013. február 12-én tartott házkutatást Vizoviczki László II. kerületi otthonában. A Rend utcai négyszintes kúriában csak Vizoviczki anyósának élettársát, Balog Józsefet találták az ügyészek. A házkutatás napján készült kézzel írott jegyzőkönyvből kiderül, hogy összesen 56 tételt foglaltak le, többek közt 75 ezer euró készpénzt, telefonokat és sok dokumentumot is. Ezek közül a legérdekesebb az első emeleti hátsó szerszámos raktárszobából, az íróasztal feletti zárható kis szekrényből került elő. A 42-es tételszámmal lefoglalt iratról ekkor csak annyit állapítottak meg a nyomozók, hogy Gábornak szól, és V.L. vagyis Vizoviczki László aláírás látható rajta. Az azonban már ekkor is feltűnt az ügyészeknek, hogy a tízoldalas levél első két lapja hiányzik.
Zoom
Zoom
A Központi Nyomozó Főügyészség pár hónappal később, április 15-én készített hivatalos feljegyzést a házkutatás során készült, kézzel írott jegyzőkönyv alapján. Az ügyészek ekkor már olvasták a levelet, amelyből kiderült, hogy azt a Fidesz országgyűlési képviselőjének és azóta a párt alelnökének választott Kubatov Gábornak írta a diszkópápa. Az irat készítője röviden össze is foglalja, miről szól a lefoglalt nyolc oldalas dokumentum. Eszerint „a kampányban nyújtott támogatásért (Reformterv) és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe K.G. nyújtson segítséget abban, hogy Vizoviczki László szabadlábon védekezhessen.”
Zoom
Zoom
Az ügyészség annyira nem tartotta fontosnak a levelet, hogy az be sem került a bíróságra benyújtott anyagok közé. Létezéséről mindössze a házkutatási jegyzőkönyv és ez a feljegyzés árulkodik. Vizoviczki Lászlót nem sokkal a levél lefoglalása után, 2013. május 30-án kiengedték a börtönből, házi őrizetbe került - írja a dokumentumokat közzétevő N1TV.
Frissítés: Kubatov átadta
A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint kérdéseket vet fel egy levél, amelyet korábban a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László házában foglalt le az ügyészség. Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke az MTI-vel azt közölte: az ügyben nincs rejtegetnivalója, ezért a levelet átadta a hatóságoknak.
Staudt Gábor csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az internetes N1 televízió honlapján megjelent iratokra hivatkozott, amelyek szerint az ügyészség lefoglalt egy levélrészletet, amelyet Vizoviczki László – feltételezése szerint – Kubatov Gábornak, a Fidesz alelnökének írt.
Ebben az szerepelt, hogy a vállalkozó egy kampányban nyújtott támogatásért és nem kormánypárti politikusokat érintő bűnügyi információkért cserébe azt kérte, hogy szabadlábon védekezhessen – mondta Staudt Gábor.
Az ellenzéki politikus arra vár választ, hogy a felek ismerik-e egymást, milyen támogatásról, illetve milyen bűnügyi információkról lehet szó. Arra is kíváncsi, hogy utóbbival összefüggésben folyik-e eljárás. Staudt Gábor azt is felvetette, hogy a levél miért nem került a nyomozati iratok közé.
A levél valódiságát firtató kérdésre azt felelte: ha fiktív a dokumentum, akkor nyilvánosságra lehet hozni, és meg lehet cáfolni.
Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke csütörtök délután az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált az – általa a “Jobbik lakájmédiájának” nevezett – N1TV online oldalán megjelent hírre. A pártigazgató leszögezte: az ügyben semmilyen rejtegetnivalója nincs, ezért a levelet a nyomozás elősegítésének érdekében 24 órán belül átadta a bűnüldözési szerveknek.
(MTI)