Élménydús hétvégéje volt a Rogán családnak – ez derül ki abból a fotósorozatból, amely tegnap jutott el a Népszabadsághoz. A budaörsi repülőtéren készített képeken látható, amint Rogán Antal családja leszáll egy Bell 206-os típusú helikopterrel, nem sokkal vasárnap tizenegy óra után. Épp azokban a percekben, amikor a sajtó egy része a miniszter lakhelye szerinti szavazókörben Rogánra várt, hogy leadja szavazatát.
Zoom
Rogán Cecília a helikopter bal első ülésében, a pilóta mellett, egyik gyermekük pedig a pilóta mögött ült – látszik a fotókon. Ahogy az is: a landolás után, a még járó hajtóművű helikopter mellett álló Rogán Antal, a felesége és a gyerek beszállt a közvetlenül a helikopter mellé parkolt csúcskategóriás, német rendszámú Mercedesbe, amelyet egy ismeretlen férfi vezetett.
Zoom
A képeket látva a lap Rogán Antalhoz fordult, azt kérdezve, igaz-e, hogy helikoptert is igénybe vettek ahhoz, hogy eljussanak egy szabolcsi esküvőre. A politikus azt válaszolta, hogy minden bizonnyal összetévesztették valakivel, ilyen nem történt, sőt, perrel fenyegette azokat, akik közlik az információt. Elküldték Rogánnak a képet, amelyen a helikopter és a már említett Mercedes között látható, hogy módosítja-e a válaszát, de eddig nem reagált.
Zoom
Azért kérdezték ezt meg tőle, mert szombat délután a TV2 Jóban Rossz­ban című sorozatából megismert, jelenleg az RTL Klubnál dolgozó "médiaceleb", Szabó Zsófia kötött házasságot egy tehetős szabolcsi kötődésű vállalkozóval, s mivel Rogán Antal felesége a "sorozat­sztár" barátnője, a család hivatalos volt a lakodalomba. Ott is voltak. Sőt, a násznépből többen arra számítottak, hogy a politikus családja helikopterrel érkezik Budapestről. Végül a helikopter nem landolt a lagzi helyszíne mellett, ám az alig tíz kilométerre fekvő Kisvárdán több szemtanú látni vélt egy – a Rogán család által használtra emlékeztető – forgószárnyast, amint a kisvárdai kórház fölött próbálkozik a leszállással. Végül máshol tették le a gépet.
A lap kereste a helikopter üzemeltetőjét, a FlyCoop Kft.-t, amelynek tulajdonosa, Jakab Tamás azzal hárította el az érdeklődést, hogy nem tudja, merre járt a cégük ékkövének számító helikopter. De ha tudná, akkor sem mondaná meg, hiszen az ügyfeleik diszkréciót várnak el a cégtől.
Három órával azt követően,­ hogy Rogán Antalnak elküldték a fényképet, már frissebb volt a bérbeadó memóriája.
– Én ajánlottam fel Cecíliának, hogy visszahozom őket Mándokról, az esküvőről, hogy ne kelljen a kisfiukkal éjszaka utazniuk. Cégem a Nakama Partners ügyfele, amelynek Rogán Cecília a tulajdonosa. Megállapodásunk szerint az út költségeit a két cég barterezi el egymással. Ez a szívesség kifejezetten Cecíliának szól, akit személyesen is ismerek, nem a férjének – írta. A cégnyilvántartás szerint a céget tavaly decemberben alapították, abba idén áprilisban lépett be Rogánnal.
A helikopterrel egyébként egy repült óra 250 ezer forint. Az ország bármely sarkába másfél óra alatt biztosan eljut Budaörsről, tehát egy oda-vissza út – Mándok az ország északkeleti szegletében fekszik, Záhonytól 15 kilométerre – 750 ezer forintba kerül. Ha az oda- és a visszaút között üresen visszarepül a budaörsi bázisra, majd ismét elmegy az ügyfeleiért, akkor másfél millióba kerül egy ilyen VIP-túra.
Ezért a pénzért rendkívüli körülményeket biztosítanak: az idén nyáron behozott gép belső terét a legjobb minőségű anyagokból alakították ki, a bőr­ülésekbe hímezve van az üzemeltető cég neve. A fejhallgatóban a pilóta rádiózása helyett kiváló minőségben lehet zenét hallgatni, a gép szinte nem rázkódik, és rendkívül csendesen repül.
Ami a budaörsi kocsikázást illeti, az sem lehetett egy mindennapos hétvégi élmény: Rogán Antal vagyonnyilatkozatában egy tartós bérletben lévő Audi van feltüntetve, feleségének pedig a nyilvántartások szerint egy Minije van. A német rendszámú Mercedesben ülve tettek egy kört a budaörsi repülőtéren – ezalatt Rogán a kocsi első ülését átengedte feleségének, ő pedig beült a kisfiuk mellé a hátsó ülésre, amelyet sötétített üveg véd a leskelődőktől – majd elhajtottak a budaörsi repülőtérről.
Zoom
(Nol nyomán)
Ezt aztán az elismerés: Kis Grófo szerint Rogán igazi BULIBÁRÓ!
A bulibáró kérésére azonban később törölte a bejegyzését...
Zoom
(A képernyőmentést az Indexen találtuk.)