Hosszú éveken át molesztálhatta a bicskei gyermekotthon lakóit az intézmény vezetője - hangzott el az RTL Klub Házon kívül című műsorában. Két korábbi áldozat is beszélt, arccal és névvel is vállalva a nyilatkozatot. Egy hónappal ezelőtt egy 18 éves fiú a vonat alá ugrott - a gyermekotthon lakója volt. A gyanúba keveredett „férfi”, Vásárhelyi János a nyár végén a Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetést vehette át - a gyermekvédelem érdekében végzett „áldozatos” munkájáért…
Zoom
A 22 éves Pop Mert Julián 13 éves volt, amikor „János bácsi” kikezdett vele. „Arra gondoltam, mielőbb legyen vége, és kimehessek” - mondta. Négy évig zaklatta őt a férfi, de a fiú senkinek nem mert szólni, magát hibáztatta a történtekért. A fiatalember úgy véli, az áldozatok száma akár a százat is elérheti.
Illés Leventét - állítása szerint - nyolc évig molesztálta az igazgató, 12 évesen kellett elszenvednie az első erőszakot. Egy lány arról beszélt, „mindenki tudta az otthonban, hogy János bácsi szereti a fiatal fiúkat”.
Zoom
A rendőrség egy hónapja nyomoz szexuális erőszak gyanújával. Vásárhelyi nem kívánt nyilatkozni az RTL Klub stábjának.
Úgy tudni, az igazgató feltételezett bűncselekményei miatt már öt éve is nyomozás indult, ám akkor az áldozatok - vélhetően Vásárhelyi „ráhatására”, félelmükben - visszavonták tanúvallomásukat, és a rendőrség megszüntette az eljárást, mivel a nyomozók szerint a feljelentés nem volt megalapozott, az érintések, a testkontatusok „véletlenszerűek” lehettek. A Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet volt vezetője elmondta: már az 1990-es évek elején felmerült, hogy Vásárhelyi szexuálisan közeledhetett a nevelésére bízott kiskorú fiúkhoz, vizsgálatot is indítottak az ügyben, de a megkérdezett gyermekek nem mertek beszélni az átélt traumákról. „János bácsi” pedig háborítatlanul folytathatta a rábízott kiskorúak szexuális bántalmazását…
Zoom
Az 56 éves Vásárhelyi János huszonhat éve vezeti az intézményt, Bicske város díszpolgára, két hónappal ezelőtt a Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetést vehette át - a gyermekvédelem érdekében végzett „áldozatos” munkájáért…
Az RTL Klub riportja itt tekinthető meg.
(Privátkopó.hu)
Frissítés: felfüggesztették az i(ga)zgatót
Feljelentést tett és vizsgálat indított a bicskei gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), amely erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t. A közlemény szerint a gyermekotthonokat működtető SZGYF azonnal felfüggesztette állásából a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, és feljelentést tett a rendőrségen, miután a gyermekvédelmi gyám jelzése által - szeptember 23-án - tudomást szerzett az intézményben történt szexuális zaklatás gyanújáról.
Kiemelték, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy az ilyen eseteket feltárja, megelőzze és a zaklatókat bíróság elé állítsa.
Emlékeztetnek arra: a gyermekvédelmi rendszer szigorításának köszönhetően 2014 óta a gyermekvédelmi gyámok olyan független szakemberek, akik azonnal intézkedhetnek a gyermekek érdekeit figyelembe véve, emellett a kormányhivatalok évente rendszeresen kötelezően ellenőrzik a gyermekvédelmi ellátórendszer működését.
A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények szigorú büntetését segíti, hogy a kormány kiemelten szigorította az ilyen bűncselekmények büntetését a 2013-ban életbe lépett új büntető törvénykönyvben – írták, hozzátéve: a gyermekek érdekét szolgálja az a kormányzati törekvés is, hogy ne tömeges, állami intézményekben helyezzék el őket, hanem minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek.
Mindennek nyomán ez év végére a 12 év alatti gyerekek több mint 90 százaléka nevelőszülőknél lesz elhelyezve és 2019-re befejeződik a magyar gyermekvédelem rendszerében az intézmények megújítása és kiváltása.
A főigazgatóság közölte, emellett hamarosan a parlament elé kerül a gyermekvédelmi törvény módosítása, amely reményeik szerint még nagyobb védelmet ad a gyermekeknek.
(MTI)