A Jobbik törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy kapjanak amnesztiát a 2006. október 25. és a 2010-es tavaszi parlamenti választások között politikai okból tüntetők.

Toroczkai László, az ellenzéki párt alelnöke a csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az 1956-os szabadságharc és forradalom tíz évvel ezelőtti 50. évfordulója utáni “forradalmi jellegű cselekmények” részvevői alapvető politikai jogaikat gyakorolták a “megromlott államrenddel”, valamint a “hatalmával visszaélő akkori kormányzattal” szemben.
A jobbikos politikus szólt arról is, hogy míg Kádár János 1956 után hét évvel általános közkegyelmet gyakorolt a forradalomban részvevőknek, addig a 2006 óta eltelt 10 évben nem történt ilyen.
Ráadásul Gyurcsány Ferenc és akkori kormánya tagjai tovább folytathatják politikai tevékenységüket és számolhatják millióikat, miközben a Budaházy-ügy 17 vádlottja összesen 125 év fegyházbüntetést kapott első fokon – fejtette ki Toroczkai László, megjegyezve, javaslatuk nem csupán erre az ügyre vonatkozik, hanem legkevesebb több száz olyan hazafinak biztosítana közkegyelmet, akit politikai ellenállásuk miatt például közbiztonság-, személy- és vagyonelleni bűncselekményekkel vádolnak.
(MTI)