Rövid közleményben reagált kedden az amerikai külügyminisztérium az Ahmed H. ügyében született ítéletre.
Zoom
"Ahmadnak" "szabodsagot" követelők a szombati tüntetésen
Bár Orbán Viktor a napokban azt mondta, jár a 10 év a terrorizmusért elítélt férfinak, az amerikai külügy azt írta, "aggódik" a szíriai Ahmed H. ügyében lefolytatott büntetőeljárás és az annak eredményeként született ítélet miatt. Ahmed H.-t 10 év fegyházra ítélték, apját, valamint anyját azzal vádolják, hogy aktívan részt vettek a határnál kitört zavargásban.
A bírósági döntés a terrorizmus fogalmának tág értelmezésén alapul – fogalmazott az amerikai külügy.
A közleményben arra sürgették a magyar kormányt, hogy indítsanak átlátható vizsgálatot a Röszkén 2015 szeptemberében történtek ügyében, és ebbe vonják be a "független" civil szervezeteket is. Ez alapján indítsanak új eljárást Ahmed H. és a hozzá hasonlóan elítéltek ügyében.
Közölték, továbbra is figyelemmel követik Ahmed H. ügyét.
(HVG nyomán)
Frissítés: visszaszólt a magyar külügy
Furcsa, hogy a világot a hatalmi ágak szétválasztásáról rendszeresen kioktató amerikai külügy most arra szólít fel egy kormányt, hogy avatkozzon be a bíróság dolgába - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke.
Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál – fogalmazott Menczer Tamás.
Lehet, hogy ez az Egyesült Államokban lehetséges, de Magyarországon nem az, sőt itt “nem is az úgynevezett civil szervezetek, hanem igenis a bíróság dönt azoknak a sorsáról, akik bűncselekményt követtek el. Ez így is marad, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának ez tetszik vagy sem” – tette hozzá.
A sajtófőnök kiemelte: megtámadni a magyar határt, több órán keresztül támadást vezényelni a határt védő magyar rendőrök ellen súlyos bűncselekmény, amiért súlyos büntetés jár. “Magyarország soha nem fogja számon kérni az amerikai bíróságokon az amerikai rendőröket megtámadó terroristák elítélését” – áll Menczer Tamás közleményében.
(MTI nyomán)