Lassan fél éve lesz annak, hogy ítéletet hirdettek Budaházy György és társai ügyében első fokon, ugyanakkor a kihirdetett verdiktet az ítélkező bíró, Kenéz Andrea a mai napig nem foglalta írásba – tudta meg az Átlátszó. A Fővárosi Törvényszék részéről megkeresésükre azt nyilatkozták, hogy mivel a bírónő nem készült el a munkával, intézkedéseket hoztak vele szemben.
Zoom
Kenéz Andrea bíró (kép: Béres Attila / Magyar Nemzet)
"A Fővárosi Törvényszék elnöke visszavonta a bíró munkahelyen kívüli munkavégzésre vonatkozó engedélyét, továbbá más, szigorú igazgatási intézkedéseket kezdeményezett" Kenéz Andrea bírónővel szemben – közölte a bíróság sajtóosztálya. Afelől érdeklődtek, hogy a Budaházy György és társai ellen meghozott ítélet miért nincs még leírva. Budaházy György védője, Szikinger István szintén úgy nyilatkozott, hogy a bírói döntést írásba foglalva a mai napig nem kapták kézhez.
A törvényszék részéről megjegyezték azt is, hogy "a büntető kollégium vezetője a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott többlethatáridőt biztosította a bíró részére", de ez sem vezetett eredményre, ezért tették meg a már említett intézkedéseket. Megjegyezték, hogy "késik az írásba foglalás, de az folyamatos".
Az Átlátszó bírósági forrásai szerint Kenéz Andrea bírónőt "nagyon megviselték azok a támadások, amelyek a Budaházyék eljárása során érték".
Emlékezetes, tavaly rendőröknek kellett a Fővárosi Törvényszéken felsorakozniuk, amikor a Budaházy-perben kihirdetett ítélet után a vádlottak szimpatizánsai kiabálni kezdtek, sőt még a tárgyalóterem ajtaját is feltépték. Az egyenruhásoknak a karzatot ki kellett üríteniük. Közben Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője összevitatkozott a bíróval, akinek korábban, még 2010-ben nyílt levelet is írt Budaházy György mellett kiállva, és kérve előzetes letartóztatásának megszüntetését.
Az ítélet és a házi őrizetes-előzetes letartóztatásos csiki-csuki
Kenéz Andrea bírónő Budaházyra bűnszervezetben, társtettesként elkövetett terrorcselekmény, felbujtóként testi sértés és kényszerítés bűntette "miatt" tizenhárom év fegyházban letöltendő szabadságvesztést szabott ki, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlottak fellebbezést nyújtottak be.
Budaházy és hat vádlott-társa házi őrizetbe került, további három emberrel szemben pedig a bírónő lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
Később a vádhatóság sikerrel fellebbezett a házi őrizet ellen, így tavaly október végén Budaházy György előzetes letartóztatásba került. Védője, Szikinger István azért nem értett egyet a bíróság döntésével, mert nem vizsgálták meg, hogy a két hónap alatt, amíg védence házi őrizetben volt, megpróbált-e elrejtőzni, befolyásolt-e tanúkat, vagy fennállt-e a bűnismétlés veszélye.
Szikinger István jelezte, hogy a strassburgi emberi jogi bíróság eljárását kezdeményezi Budaházy érdekében, Morvai Krisztina pedig közkegyelmet kért a Budaházy-ügy terheltjeire.
Elmaradt írásba foglalás, távozó kollégiumvezető
Ezen fejlemények idején, de a mai napig sem foglalta írásba a bírónő az ítéletet, amire a szóbeli kihirdetés után legfeljebb hatvan napja lett volna. Amíg a bírói döntés nincs leírva, addig az eljárás nem kerülhet másodfokra, és nem születhet az ügyben jogerős ítélet.
Kenéz Andrea ellen jó néhány évvel ezelőtt már kezdeményezett fegyelmi eljárást a Fővárosi Törvényszék (akkor még Fővárosi Bíróság) elnöke, mert a bírónő több esetben is jelentősen túllépte az ítéletek írásba foglalására kapott határidőt. Az egyik a Tocsik-ügy volt, a másik pedig szintén egy rendkívül bonyolult, 46 vádlottas büntetőper.
Kenéz Andrea részére – mint azt a bírósági válasz tartalmazza – többletidő is rendelkezésre állt Mikó Gergelynek, a büntető kollégium vezetőjének a jóvoltából. De ezzel sem tudták elérni, hogy a bírónő befejezze az ítélet leírását. Egy forrás szerint Mikó Gergely ezért távozott a posztjáról.
Erre vonatkozóan az Átlátszó azt a tájékoztatást kapta, hogy a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője 2016. december 31-i hatállyal mondott le tisztségéről, ami az ő személyes döntése volt. Az Országos Bírósági Hivatal 2016. december 20-án pályázatot írt ki a kollégiumvezetői állás betöltésére, annak elbírálásáig a törvényszék elnöke Gimesi Ágnes kollégiumvezető-helyettest kérte fel.
(Csikász Brigitta - Átlátszó blog nyomán)