A genderkutatás hazai fellegvára, a CEU után az ELTE-n is megvetette lábát a genderoktatás - írja a Válasz.hu.
A Soros György-féle Közép-Európai Egyetem (CEU) célkeresztbe kerülésének egyik lehetséges oka a magyar illiberalizmussal összeegyeztethetetlen identitáspolitikai-kulturális vonal. A konzervatív pártok világszerte nagy aggodalommal szemlélik a »genderforradalom« terjedését, amelynek Budapesten éppen a CEU az egyik központja; ha a kormány támadási felületet keres, akkor ez adja is magát – írta két hete a Figyelő. A hetilap szerint főleg ez állhat azon értesülései mögött, hogy a kormány fel akarja számolni a liberális eszmék legfőbb hazai tudományos fellegvárát. (És talán volt, aki ezt el is hitte - a szerk.)
Erre most az a hír jött, hogy nemhogy nem szántják be a CEU-t, de a magyar felsőoktatás legpatinásabb intézménye, az ELTE szeptembertől, ráadásul az országban első helyen magyar nyelven, társadalmi nemek tanulmánya mesterszakot indít.
"A mesterképzés kurzusai különböző tudományterületek oldaláról adnak fogalmi és gyakorlati megalapozást ahhoz, hogy a diákok az egymást keresztbe metsző társadalmi egyenlőtlenség-rendszerek (pl. kor, osztály, etnicitás, szexualitás stb.) mentén a társadalmi nemek szempontját fókuszba állító tudást tárjanak fel és ezt felhasználva képesek legyenek különféle szakmai megoldási javaslatokat, terveket felvázolni" – olvassuk a genderképzés ismertetőjében. A szak igazgatója egyébként Kövér Van-Til Ágnes. (Férje pedig Jon Van Til amerikai politológus, aki nemrég A magyar beteg címmel írt könyvet Orbán Viktor "maffiaállamáról".)
Nos, így épül az illiberális demokrácia hazánkban....