Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Szarvason, a "nemzeti összetartozás napja" alkalmából tartott megemlékezésen.
Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat – fogalmazott a politikus a történelmi Magyarország közepét jelző szélmalom mellett elmondott beszédében.
„A magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra. Ha a szomszédos államok vezetői, és persze a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek” – mondta Lázár János.
A miniszter utalt arra, hogy közeleg a trianoni békediktátum 100. évfordulója. Azt az MTI már elmulasztja hozzátenni, hogy a Fidesz nemcsak a gyászból próbál ünnepet varázsolni, de még a centenáriumi emlékév tervét is megfúrta. Ennyit jelent nekik valójában Trianon.
Zoom
„Ez pedig nem a felejtésre ok, mert mi nem felejtünk. Az évforduló arra ok, hogy végre rendezzük közös dolgainkat, hogy Magyarország és a magyarság jóvátételt, ha nem anyagi, hát legalább erkölcsi jóvátételt kapjon a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért, aminek ez a nép a legnagyobb kárvallottja volt, és bizonyos értelemben a mai napig az is maradt” – hangoztatta.
„Nem akarunk határrevíziót, és pláne nem etnikai feszültséget […], újabb háborúkat Európában, vagy bárhol a világban – fogalmazott a miniszter. – Ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrjük a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését, meggyalázását. Igenis, ma is mondhatjuk: Igazságot Magyarországnak!”
Babák Mihály, Szarvas polgármestere (Fidesz–KDNP) köszöntőjében attól óvott, hogy „második Trianon” következzen. A migrációs válságról beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy „napjainkban ismét meg kell védenünk hazánkat, szülőföldünket”.
Zalai Mihály, a Békés megyei önkormányzat elnöke arról szólt, hogy 1919-ben a megszálló román csapatok valósággal kifosztották Békés megyét, és majdnem sikerült elérniük, hogy a román határ a Tiszáig terjedjen. Mint a Partiummal szomszédos megye vezetője azt hangsúlyozta, „amíg itt élünk, addig felelősek vagyunk minden magyarért a Kárpát-medencében”.
Szabó Ödön, a partiumi Bihar megye parlamenti képviselője azt emelte ki, hogy a határon túlra szakadt magyarság másképpen éli meg a mindennapokban a trianoni tragédiát, és hatását, s óriási támasz számukra, hogy érzékelik: az anyaország velük van.
(Kuruc.info - MTI nyomán)