Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe került hétfőn a májusi Dózsa György úti halálos baleset okozásával gyanúsított Molnár Richárd. A kecskeméti maffiaper korábbi vádlottját szombaton vették őrizetbe.
Zoom
Ő vezette azt a luxusautót, amely az angyalföldi Dózsa György úton beleszállt egy másik kocsiba, és egy buszmegállóba lökte azt. Ketten meghaltak és hárman súlyosan megsérültek. M. Richárdtól korábban elvették a jogosítványát, a baleset idején nem is vezethetett volna.
"A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak annyiban helyt adott, hogy megállapíthatónak találta a kényszerintézkedés általános és különös okát. Ez a különös ok a bűnismétlés veszélye. Ugyanakkor a nyomozási bíró úgy ítélte meg, hogy elégséges alkalmazni vele szemben a házi őrizet kényszerintézkedési formáját, mely ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezése érdekében" – nyilatkozta Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész.
(HírTV nyomán)
Frissítés: még nyomkövetőt sem kell viselnie a maffiózónak - írja a 24. hu, alább tekinthetők meg a helyszínen készített fényképeik:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Ricsi egyébként a HírTV szerint egy luxusterepjáróval hagyta ott a bíróságot, a jármű az épület előtt várta.
2. frissítés: kokaint fogyasztott a baleset előtt, Rezesova ügyvédje védi:
A Jobbik közleménye:
A fideszes igazságszolgáltatás szégyene M. Richárd elengedése
Egy országot döbbentett meg az a hír, miszerint szabadlábon, házi őrizetben védekezhet a jogosítvány nélkül, kokain hatása alatt, két ember halálával végződő balesetet okozó M. Richárd. Hogyan érezheti magát biztonságban Magyarországon az a törvénytisztelő állampolgár, aki azt látja, hogy a kormánypárti politikusok és oligarchák súlyos korrupciós ügyei mellett szabadlábon járhat-kelhet a két ártatlan ember haláláért felelős drogos bűnöző? Többek között ezt a kérdést is felteszi a Jobbik Pintér Sándor belügy- és Trócsányi László igazságügy-miniszternek.
Felháborító, hogy kétes hírű, alvilághoz sorolt alak a két ember halálát okozó baleset után is úgy sétál ki szabadon a hatóságok és az igazságszolgáltatás intézményeiből, mintha mi sem történt volna. Sőt, az egzotikus Seychelles-szigeteken nyaral, s ugyanúgy luxusautókat vezet Budapesten, mint a tragikus baleset okozása előtt. Valószínűleg a fehér port is hasonló gyakorisággal szippantgatja a napokban is, mint előtte tette. Jogosan merül fel sokakban a kérdés: vajon felsőbb szintről kap-e védelmet a halálos balesetet okozó izomagy, aki mindössze egy hétvégét töltött őrizetben? A bírói döntés összefüggésben áll-e azzal, hogy M. Richárd jó viszonyt ápol azzal a céggel, amelyik Németh Szilárd, Rogán Antal és a Fidesz rendezvényeit biztosítja?
A Jobbik szerint ki kell vizsgálni a Fidesz és az alvilág kapcsolatát, hiszen sorra jelennek meg kormánypárthoz köthető rendezvényeken és akciókon M. Richárdhoz hasonló kétes alakok, akik biztonsági embernek adják ki magukat. A nemzeti néppárt az állampolgárokban jogosan megfogalmazódó kérdésekkel fordul az illetékes miniszterekhez. Kormányon pedig el fogjuk érni, hogy senki ne élvezhessen kiváltságokat, nem csak egy ilyen egyértelmű és közfelháborodást kiváltó esetben, hanem kisebb súlyú ügyekben sem.
Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese