Dobrev Klára nagyapja
Közbekiabálásokkal megzavarták az 56-os Pesti Srác Alapítvány rendezvényét vasárnap a Kossuth téren Árpád-sávos és nemzeti színű zászlót lobogtató hazafiak.

Az alapítvány képviselői a Parlament előtti jelképes sírnál emlékeztek az 51 évvel ezelőtti gyilkos sortűzre és mészárlásra, melyet a zsidókkal teletömött ÁVH hajtott végre. Az alkalomból az elhasználódott lyukas zászlót és zászlótartó rudat újra cserélték, amit a katolikus és a református egyház képviselői is megáldottak.

A tüntetők indulatait az váltotta ki, hogy Arany Tibor, az alapítvány kuratóriumi tagja és más szónokok is beszédükben ismeretleneknek nevezték azokat az ÁVH-s zsidókat, akik 1956. október 25-én a Kossuth téren a háztetőkről több mint 200 embert géppisztollyal megöltek, több százat pedig megsebesítettek.




A Kossuth térről már korábban ismert tüntető hazafiak azt kiabálták: "hazug vagy" és "tudjuk kik a gyilkosok, fiaik ott ülnek a Parlamentben". Kéri Edit, aki könyvet írt a Kossuth téri sortűzről, beszédében azt mondta: kutatásai során eddig 234 áldozat és 150 gyilkos nevét sikerült kiderítenie, akik között országosan ismert politikusok szülei is szerepelnek.

Kuruc.info: ilyen gyilkos leszármazottja például a nagyfejű Bauer Tamás vagy Pető Iván, de lövetett Gyurcsány kurvájának nagyapja, az Apró (Klein) Antal nevű tetű zsidó is.

Kéri Edit nagyszerű könyvét szívből ajánjuk minden olyan magyarnak, aki tisztán akar látni.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője azzal a felkiáltással, hogy "minden ki nem mondott igazság méreggé válik", többször a mikrofon közelébe lépve szót kért, de sajnos nem kapott. A rendezvényen mintegy 200 ember gyűlt össze, egy részük a megemlékezést követő kormányellenes tüntetésre érkezett.

A meghirdetettel ellentétben a spicli Rogán nem jelent meg az alapítvány megemlékezésén.

(MTI bővítve általunk, és persze javítva hamisításaik)

Kapcsolódó cikkek:

Bizonyíték: Dobrev Klára nagyapja adott parancsot az 1956 október 25-i sortűzre
Kéri Edit új könyve a Kossuth téri mészárlásról, ávósokról, Schmidt Mária apósáról