A rendőrség lezárta a nyomozást a Pozsonyi úton július 12-én történt verekedés ügyében, és mindkét tettes ellen vádemelést javasol. Ez az az ügy, amelyben a Dózsa György úti gázoló, "M.", azaz Molnár Richárd barátnője, "K.", azaz Kálmán Szilvia vert össze egy nőt, miközben egy vele tartó barátnő, H. Alexandra az egészet mobiltelefonra vette, a közbeavatkozni próbáló járókelőket pedig visszatartotta.
Zoom
Néhány kiló szilikon és az azt sétáltató Kálmán Szilvia (j.)
A Police.hu közleményéből nem derül ki a bántalmazás oka, az akkor készült, a netre is kikerült videón elhangzottak alapján valamiféle féltékenységi ügy volt a háttérben.
A barátnője által készített videót maga K. Szilvia töltötte fel a netre, neki ezért, vagyis személyes adattal visszaélés miatt is felelnie kell, a garázdaság és a könnyű testi sértés mellett, míg H. Alexandrának garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell bíróság elé állnia, amennyiben a rendőrség javaslata nyomán vádemelés lesz a dologból.
(Kuruc.info - Police.hu - HVG nyomán)