A fővárosi Benczúr Hotel dísztermében tartotta meg március 15-ei megemlékezését az LMP, két társelnöke pedig az összefogás fontosságáról szólt.
Zoom
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Szél Bernadett történelmi párhuzammal élve emlékeztetett: 170 éve a márciusi ifjak sem feltétlenül szerették egymást, de ott és akkor együtt tudtak gondolkodni, és jelenleg is az a kérdés, együtt tud-e gondolkodni sok-sok ember a változás érdekében – az ellenzéki erők ugyanis csak akkor fognak győzni, ha a lehető legszélesebb körben együttműködnek.
Aki erre nemet mond, az Szél Bernadett szerint a kormányváltásra mond nemet, és csupán a saját mandátumát félti; pedig az emberek többsége valójában kormányváltást akar – idézi Szél szavait a távirati iroda.
A miniszterelnök-jelölt arra is felkészült, hogy pártját sokan bírálják majd, mondván, rajtuk múlik a kormányváltás. „Elég abból, hogy furkósbotnak használják az együttműködést" – hangsúlyozta, hozzátéve: nem fenyegetőzni kell, hanem mindenkinek le kell ülnie ahhoz a tárgyalóasztalhoz, amelynél az LMP már ott van.
Elég a függőségből! – hangoztatta Szél Bernadett. Mint mondta, emberek milliói élnek függőségi viszonyban, holott egy nemzet csak annyira lehet független, amennyire állampolgárai azok. Emlékeztetett 1848 üzenetére: függetlenek, szuverének, autonómok akarunk lenni, ezért vissza kell venni a függetlenségünket azoktól a politikusoktól, akik ezt fokozatosan elvették.
Szerinte Petőfi és társai még radikálisabban bírálnák a mai kormányt, annak tagjai ugyanis semmit nem tisztelnek, sem a függetlenséget, sem a szabadságot, sem az embereket.
Orbán Viktor miniszterelnöknek többet ér a saját hatalma, mint az ország sorsa – mondta a kormányfőjelölt –, ahol nincs jogállam, ott bárkivel bármi megtörténhet; már nem demokráciában harcolunk. Szél Bernadett szerint a hatalom célja, hogy kicsinek, erőtlennek érezzék magukat az emberek.
Kitért az ellenzéki pártok helyzetére is: szerinte egyetlen ellenzéki erőnek sem szabad illúziói legyenek, ha nincs összefogás, a Fidesz mindenkire sort fog keríteni. Szavait alátámaszthatja, hogy Orbán Viktor általános erkölcsi és jogi elégtétellel fenyegette meg az ellenzéki erőket a választások utáni időszakban.
A rendezvényen felszólalt Hadházy Ákos LMP-s társelnök is: hangsúlyozta, az elnyomó, gőgös hatalom 1848-49-ben is tévedett, amikor azt képzelte, a magyarok gyávák, buták és csak viszálykodni tudnak. Szerinte a jelenlegi hatalom is ezt hiszi.
Hadházy úgy látja, a következő napok kérdése az lesz, hogy az ellenzéki pártok kit utálnak jobban, a kormányt vagy egymást. A kormányoldalnak ugyanakkor megüzente: ne vegyenek mérget arra, hogy nem lesznek visszalépések az áprilisi országgyűlési választáson.
(MNO)