Ismét magyarázkodásra kényszerülhet a Jobbik, miután az eredetileg az Állami Számvevőszék által kiszabott büntetésre összekalapozott, majd a párt vezetőinek állítása szerint kampányra fordított százmillió forintos adománynak nincs nyoma a Sneider Tamás elnök által aláírt kampánybeszámolóban. A június elején közzétett elszámolás szerint a választási célra kapott adományok összege mindössze húszmillió forint volt a Jobbiknál – írja a Magyar Idők.
Zoom
Fotó: Kurucz Árpád
Nem akar tisztulni a kép, hogy a Jobbik által összegyűjtött, százmilliós nagyságrendű adománnyal mi is történt tulajdonképpen. Ugyanis míg a legutóbbi pártnyilatkozatok szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott 331 millió forintos bírság visszafizetésére indított gyűjtésből befolyt összeget valójában kampányra fordította az akkor még Vona Gábor vezette Jobbik, a párt kampánybeszámolója ezt nem mutatja.
A június 8-i Magyar Közlönyben Sneider Tamás pártelnök aláírásával megjelent kampánybeszámolóból az látszik: a Jobbik csaknem egymilliárd forintot költött el a 2018-as országgyűlési választás kampányában, ebből 720 millió forint volt az állami támogatás.
Az egyéb források sorban összesen 275 millió forint szerepel, ebből mintegy 20,5 millió forint volt a választási célra kapott adományok összege. Ezek szerint a Jobbik valamivel több mint húszmillió forint adományt számolt el a kampánybevételei, illetve kiadásai között, szemben a korábban bevallott több mint százmillió forinttal.
Mindez két dologra utalhat. Az egyik lehetőség az, hogy a Jobbik közzétett kampánybeszámolója nem stimmel, és mintegy nyolcvanmillió forint kampánykiadás nem szerepel benne.
Ez tiltott kampányfinanszírozás is lehet, amit az ÁSZ majd nyilván megvizsgál a napokban indult – és várhatóan 2019 tavaszán lezáruló – ellenőrzésekor. A másik, hogy újabb fordulat történt a lassan végtelennek tűnő jobbikos hazugságspirálban, és a párt mégsem kampányra költötte a szimpatizánsaitól eredetileg az ÁSZ-bírság kifizetésére kért pénz jelentős részét.
Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag csődhelyzet alakult ki a Jobbik gazdálkodásában. A kétszer 330 millió forintos ÁSZ-szankció levonásáig, illetve behajtásáig biztosan nem kaphat állami a támogatást a párt, amely a Magyar Postának is tartozik mintegy hatvanmillió forinttal. A Jobbik adománygyűjtésével kapcsolatban már az ügyészség is nyomozást indított csalás gyanúja miatt.
Ismert, a Jobbik tavaly decemberben kezdett adománygyűjtésbe, amikor kiderült, hogy tiltott pártfinanszírozás miatt több mint 660 milliós szankcióval kell szembenézniük. Jóval a piaci ár alatt béreltek plakáthelyeket Simicska Lajos cégeitől 2017-ben, ami az ÁSZ szerint tiltott támogatásnak minősült.
A törvénytelen ügyletet egyébként nemrég Sneider Tamás, a párt újdonsült elnöke is elismerte egy televízió-műsorban, amikor elszólta magát arról, hogy jelentős kedvezményeket kaptak az oligarchától. (Ahogy mellesleg korábban a Fidesz is - a szerk.)
Sneider azt is megerősítette, hogy gyakorlatilag átverték a szimpatizánsaikat, ugyanis az összegyűjtött adományokat nem az ÁSZ-bírság kifizetésére, hanem a választási kampányra fordították. Ez utóbbit néhány héttel korábban Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője vallotta be, szintén egy televízió-műsorban.
A Jobbik januárban szinte naponta jelentetett meg közleményeket az adománygyűjtéséről, ezek alapján csaknem hétezer adományozótól kaphattak összesen több mint százmillió forintot. Ha ezt valóban a választási kampányra fordították – ahogy a párt vezetői azt bevallották, majd több esetben állították –, akkor ennek az összegnek szerepelnie kellett volna a Jobbik által közzétett kampányelszámolásban. Az RTL Klub információja szerint csupán 604 ezer forint maradt a párt kasszájában.
Frissítés: a Jobbik az alábbi közleménnyel reagált:
A Jobbik a kampánybeszámolójában a kampányidőszakban érkezett adományokat tüntette fel, ahogyan azt a törvény előírja. A kampányidőszakon kívüli adományok nem ebbe a kategóriába tartoznak, de feltételezzük, hogy a kormány "sajtójának" munkatársai is pontosan tisztában vannak ezzel. Az Állami Számvevőszék alaptalanul és jogtalanul kiszabott büntetése kapcsán kialakult helyzet miatt a Jobbik a gyűjtést még a kampányidőszak előtt kezdte meg és fejezte be, ezen időszakban beérkezett adományokat nem a kampánybeszámolóban kell feltüntetni.