Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tartott előkészítő ülést a Szombathelyi Törvényszék B.Zs és társai ellen. A Vas Megyei Főügyészség vádirata szerint a három vádlott tavaly tavasszal kezdte csicskáztatni az egyik zárkatársát. Napi rendszerességgel verték, és folyamatosan megalázták.
Az első rendű vádlott megtöltette vele vízzel a felmosóvödröt, és arra kényszerítette, hogy igya meg állva, közben testszerte bántalmazták, majd csikket etettek vele. A rendszeres bántalmazások és kínzások május 11-től még inkább eldurvultak. A vádlottak kikötözték a cellatársukat, a száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták és ugráltak rajta.
Ezt követően ököllel ütötték és rugdosni kezdték a bordáit, majd addig fojtogatták, amíg el nem ájult. Amikor a sértett összecsuklott, felállították, és elölről kezdték a bántalmazást. A sértett halálát megelőző 1-2 napban az I. r. vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait.
A zárkák ellenőrzése során a sértettet beküldték a mosdóba, illetve a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be. Amikor a sértett a bántalmazások miatt vérzett, a szétnyílt sebet az I. r. vádlott egy öngyújtóval kiégette, a vért pedig feltakaríttatták vele, a véres törölközőt pedig kidobták az ablakon.
Pár nappal később a reggeli ébredéskor a vádlottak észlelték, hogy a sértett a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög. A II. r. vádlott kikiabált a bv őrnek, hogy baj van, és amíg az őr a zárkához ért, megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit és azt fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta a sértettet. A nappalos szolgálatot ellátó ápoló a zárkába érve megkezdte a sértett újraélesztését, de a rab életét már nem lehetett megmenteni.
A sértett a vádlottak által térben és időben elhúzódó, az emberi méltóságot mélyen megalázó durva bántalmazások következtében rendkívül sok sérülést szenvedett el, sérüléseit a vádirat 3 oldalon keresztül sorolja. A sérülések nagy részét – a 2017. május 14-én elhunyt – sértett a halálát megelőző 12-24 órán belül szenvedte el, ezen belül a halált eredményező sérüléseket, továbbá a durva, életveszélyes sérüléseket is.
A halált eredményező sérülések elszenvedését követően a néhai sértett életének megmentésére lehetőség nem volt, halálát az idejekorán érkező szakszerű, célszerű orvosi ellátás sem háríthatta volna el.
A Vas Megyei Főügyészség az I. és II. r, vádlottakat folytatólagosan, társtetteskén elkövetett kényszerítés bűntettével, társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, a III. r. vádlottat társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja.
Az előkészítő ülésen egyik vádlott sem ismerte be a a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalást tart az ügyben. Az előkészítő ülésen a bíróság döntött a bizonyítási indítványokról, továbbá elrendelte a III. r. vádlott letartóztatását, tekintettel arra, hogy a jelenlegi szabadságvesztését szeptember 20-án tölti ki.
Az esetről hírt adó 24.hu megkereste az ügyben a BVOP-t is, hogy megtudják, mit tesznek azért, hogy ilyen borzalom ne fordulhasson elő, az alábbi választ küldték:
A büntetés-végrehajtás kiemelt figyelmet fordít a fogvatartottak egymás sérelmére elkövetett cselekményeivel összefüggő megelőző-feltáró jellegű tevékenységére. A több ember együttes elhelyezését biztosító intézetekhez, intézményekhez hasonlóan a büntetés-végrehajtási intézetekben is előfordulhatnak atrocitások Általánosságban az is elmondható, hogy a fogvatartottak folyamatos őrzés, felügyelet, ellenőrzés mellett töltik mindennapjaikat, végzik tevékenységüket. A bv. intézetekben – a lámpaoltást követően is – rendszeres, visszatérő ellenőrzésekkel felügyelik munkatársaink a fogvatartottakat az egyes körletrészeken. Amennyiben a fogvatartottak egymás sérelmére elkövetett bántalmazásáról a személyi állomány tagjai tudomást szereznek, arról azonnal jelentést tesznek elöljáróik irányába, majd meghatározott protokoll alapján jár el az intézet. A tudomásunkra jutott, feltárt eseteket minden esetben fegyelmi-, illetve – ha a körülmények és a tények azt indokolják – büntetőeljárások követik.
Orosz Zoltán, a BVOP szóvivője hozzátette: a börtönökben rendszeresen foglalkozik reintegrációs tiszt, pszichológus és lelkész is a fogvatartottakkal, de számos közösségi programmal, oktatással és munkával is igyekeznek elősegíteni azt, hogy "minél kevésbé legyenek feszültek a rabok".