Novák Előd alelnök közleménye:
A Mi Hazánk Mozgalomnak még nincs állami támogatása, oligarchája pedig nem is lesz! A Csányi Sándor vezette OTP a Mi Hazánk által hiánytalanul benyújtott és aláírt bankszámlanyitási szerződését egy későbbi napon felső utasításra hivatkozva letiltotta. A politikai diszkrimináció miatt az alulról szerveződő mozgalom most társadalmi felhívást tesz közzé, szolidaritási támogatást kérve szimpatizánsaitól egy másik, eddig még le nem tiltott, új számlaszámra.
Zoom
A Mi Hazánk Mozgalom nemcsak rendszerellenes párt, de a rendszernek is ellensége, különösen azoknak a bankoknak, melyek ellen Toroczkai László feljelentést tett bennfentes kereskedelem bűncselekménye miatt a devizahitelek ügyében. Bár intézményesített ellehetetlenítési kísérlet zajlik a Mi Hazánk Mozgalom ellen, a párt folytatja küzdelmét a kizsákmányoló bankokkal szemben. Jellemző a hatalmi ellehetetlenítési kísérletre, hogy az MTI a Mi Hazánk szinte egyetlen sajtótájékoztatójáról sem számol be, pedig olyan egyedüli pártként felvállalt, fontos társadalmi kérdésekre adott válaszokat képvisel a párt, mint pl. a sorkatonai alapkiképzés vagy az iskolai szegregáció. Az MTI elhallgatta a Mi Hazánk mai sajtótájékoztatóját is az OTP politikai diszkriminációja ügyében. Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordultam, hogy a hatóság ne mindig csak szélsőliberális célok érdekében emeljen szót, valamint eljárást kezdeményeztem a bankfelügyeletet ellátó MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál is, mely egy normális rendszerben nem a bankok oldalán állna.
Az OTP politikai diszkriminációja után a Mi Hazánk több másik kereskedelmi banknál is megkísérelt számlanyitást, egyelőre a Takarék Banknál sikerült első körben szerződést kötni. Az alulról szerveződő mozgalom ezért most szolidaritási adományokat kér szimpatizánsaitól a működéséhez új, eddig még le nem tiltott számlaszámára:
Takarék Bank: Mi Hazánk Mozgalom 18203026-06040415-40010018.
Külföldről történő utaláshoz: IBAN: HU86 1820-3026-0604-0415-4001-0018, SWIFT kód: FHKBHUHB.
A közlemény rovatban az Adomány szó mellé kérünk egy lakcímet is a jogszabályok értelmében. A párt, ahogy eddig, úgy ezután is nyilvánosan elszámol, hogy mire költi az adományokat, melyeket ezúton is köszönünk.
Váltsunk kormányt! Váltsunk ellenzéket!
Frissítés: terroristákhoz hasonló "elbánás"
Egy pénzintézet ritkán utasít el ügyfelet, általában akkor, ha nem tesz eleget adatközlési kötelességének, vagy gyaníthatóan egy bűncselekmény részese - írja a Népszava.
A lap az OTP-vezetés letiltásának okáról érdeklődött Gáspár Bencétől, a hazai piacvezető pénzintézet kommunikációs vezetőjétől, ám ő azt mondta, hogy "a banktitokra való tekintettel nem adhatnak semmilyen információt".
A bankszámla-nyitás visszautasítása meglehetősen ritka - mondták a lapnak banki szakértők. Szinte kizárólag akkor fordul elő, ha az ügyfél a jogszabályok, illetve a bank által előírt adatokat nem hajlandó közölni, vagy ha pénzmosással gyanúsítható, továbbá ha vélelmezhető, hogy a számlát terrorcselekmények finanszírozásához venné igénybe. A Mi Hazánknál egyik bűncselekmény előkészületének szándéka sem ismert.
Szakértők szerint, ha az OTP ilyesmiről tud, akkor jelentenie kell a hatóságoknak. Ugyancsak banki szakemberek feltételezik, hogy a pénzintézet elutasítása mögött - nem bizonyíthatóan - az állhat, hogy Toroczkai László korábban bejelentette, hogy feljelentést tesz bennfentes kereskedelem bűncselekménye miatt. A párt vezetője szerint ugyanis a bankok eltitkolták a Budapesti Értéktőzsde 2004 októberi jelentését, amelyben 2014 év végéig "megjósolták" a svájci frank árfolyamát. Ez a prognózis pedig szinte tökéletes volt - állította Toroczkai.