Európa és Románia közös nagy történelmi ünnepének nevezte december elsejét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Zoom
Korábbi fotó, forrás: Iohannis Twitter-oldala
– December elsején ünnepli Románia a nagy egyesülés centenáriumát, ahogy a román barátaink mondják – kezdte Juncker.
– Azt kívántam mondani az elnök úrnak, hogy természetesen ez egy román ünnep, de európai is, mert minden, ami román, az érinti Európát. Már csak azért is, mert Románia nem idegen az Európai Uniónak, és ezért azon a napon közösen fogjunk ünnepelni a román történelem és az európai történelem e nagyszerű pillanatát.
A bizottság elnöke az EP-ben felszólaló Klaus Iohannis román államfőt üdvözölte a fenti "magvas gondolatokkal".
Juncker emellett megismételte korábbi kijelentetését, amely szerint Romániának mihamarabb csatlakoznia kell az áruk és emberek szabad mozgását biztosító schengeni övezethez. A román kormánynak és a parlamentnek küldött üzenetében aláhúzta, a csatlakozást nem szabad veszélyeztetniük az által, hogy hátat fordítanak a jogállami elveknek vagy eltávolodnak azoktól.
Románia 2019. január és június között tölti be az unió soros elnökségét, és biztosak lehetünk benne: ki is fogják használni nemzetállami propagandacéljaikra - nem úgy, mint a mi kormányunk...
(HírTV - MTI nyomán)