Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg tavaszi ülésszakát. A kéthetes ülés (valójában négynapos - a szerk.) első napján az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat fogadhatnak el, szerdán pedig a vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról tárgyalhatnak.
A házelnök – parlament honlapján elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd három új képviselő teheti le esküjét.
A kormánypárti padsorokban Hollik István (KDNP) kormányszóvivő kerül a decemberben elhunyt Hirt Ferenc (Fidesz) helyére, míg a Jobbik frakciójából távozó Staudt Gábor és Szávay István helyére Csányi Tamás és Bencsik János érkezik.
A Ház ezt követően szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2017-es beszámolóiról, az ezekről szóló vitákat ugyanis már tavaly lezárták.
A képviselőknek ezután határozniuk kell a becsületsértés miatt feljelentett Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogáról, majd két ellenzéki képviselő: Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) tiszteletdíját is csökkenthetik fegyelmi ügyeikben.
Az interpellációkra ezúttal is két óra, míg az azonnali kérdésekre hatvan perc áll majd rendelkezésre.
Kedden reggel a magyar ápolók napjára emlékeznek a képviselők, majd – több nemzetközi szerződés mellett – a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójává váló Maecenas Universitatis Corvini létrehozásáról is általános vitát tartanak.
A vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslatot szerdán tárgyalhatja a Ház, és ekkor folytatnak általános vitát a Magyarország területén élő nemzetiségek 2015-2017. közötti helyzetéről is.
A parlament ülése február 25-én, hétfőn ér véget. Az utolsó ülésnapon a második héten megszokott kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.
(MTI)
Kapcsolódó: