Fiatal lányok loptak el egy menetrend szerinti autóbuszt a település végállomásáról két héttel ezelőtt egy hétvégi éjszaka. A Délmagyar információi szerint hárman voltak, egyikük a buszállomás épületében volt takarítónő. A nevük elhallgatását kérő helyiek elmondták, hogy a tizen- és huszonéves fiatalok egy állomáshoz közeli szórakozóhelyen buliztak, és amikor hazafelé tartottak, akkor jutott eszükbe, hogy ellopják a buszt.
Zoom
Nem volt nehéz dolguk, mert – ahogy többen is elmondták – az éjszakára magára hagyott járműben volt az indítókulcs.
Nem elégedtek meg azzal, hogy Sándorfalván tesznek egy kört, a csuklós busszal Homokpuszta felé indultak, ahol letértek az aszfaltútról, és rátértek a tanyavilágba vezető útra, aminek csak az eleje betonozott, nagyjából két kilométeren. Azután egy dűlőúton mentek tovább, ahonnan visszaértek Sándorfalvára. Ekkor azonban még nem unták meg a buszozást, mert Szegedre is bementek, ahol egészen a Mars térig jutottak.
Azt többen is elmondták, hogy a többórás buszozás Sándorfalván ért véget, ahová a szegedi kitérő után hazatértek a lányok. Ott már a rendőrök várták őket.
Miközben a járművel közlekedtek, nekimentek egy közlekedési táblának, akkor a busz oldala is megsérült.
A buszállomás mellett dolgozó férfi azt is elmondta, hogy a buszvégállomáson éjjelente is rendszeresen vannak fiatalok, akik ott görkorcsolyáznak, vagy csak beszélgetni mennek a kivilágított épülethez, busz viszont eddig még sosem tűnt el a településről.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást, de ők csak két fiatal nőt említettek. Szerintük a fiatalok heccből vitték el a buszt. Tudták, hogyan kell kinyitni és beindítani. Miközben a járművel közlekedtek, nekimentek egy közlekedési táblának, és akkor a busz oldala is megsérült – írta a megyei rendőr-főkapitányság, és azt is hozzátéve, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalokat.
Frissítés: "Mi van rá kiírva, nézd már meg!"
Előkerült egy videó is, amit a lányok rögzítettek, miközben furikáztak.
(Videó: Délmagyar)