Miután befejezte az oktatást az ELTE-n, Londonban élő párjához költözik Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító, derül ki a Forbes magazin vele készített interjújából - szúrta ki az Index.
Zoom
Fotók: Orbital Strangers
„Jövök-megyek majd, egy-egy hónapra hazajövök, kettőt-hármat ott leszek. Fenntartom az itthoni életemet, de testsúlyomat londoni lábamra helyezem át. Elég volt az ingázásból” – mondta el az interjúban.
Nádasdy Ádám a kapcsolatáról és bejegyzett élettársáról is beszélt. „Orvos. Szívem doktora. Csak mindig elmegy. Szeret messze élni. Én meg itt. Sebez, ha elmegy, gyógyít, ha megjön” – mondta.
Zoom
Nádasdy az interjúban a magyarországi homokosok helyzetéről is beszélt, Kövér Lászlót is megemlítette:
Szerencsére azt lehet látni, hogy egyre kevesebb ember háborodik fel a melegeken. De még mindig nem elegen mernek előbújni ahhoz, hogy minden ember ismerjen közelebbről, személyesen meleg párokat. Vagyis valószínűleg minden ember ismer ilyeneket, csak nem tudja. Itt van például Kövér úr, a parlamenti elnök, nyilván nem tudja, hogy a szomszédságában, a közeli közértben vagy gyerekei pedagógusai közt is lehetnek melegek.
Az idei buzifelvonuláson annak ellenére is szeretne részt venni, hogy egészségi állapotát a betegsége és műtétje után még ingatagnak érzi:
Végül is egy nagy mulatság az egész, jólesik ott együtt lenni annyi meleggel. És még mindig csak egy ilyen nap van az évben, hogy zavartalanul lehet csókolózni az utcán.