Európa több országából érkező kamaraszínházi produkciók mutatkoznak be a 3. Roma Hősök nemzetközi színházi fesztiválon augusztus 24. és szeptember 15. között Budapesten, az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben, valamint az RS9 Színház Vallai Kertjében - írja az MTI, és olvasóinktól utólag és előre is elnézést kérünk a távirati iroda végeláthatatlan romázásért.
A Roma Hősök fesztivál a világ egyetlen, roma társulatok számára meghirdetett, nemzetközi színházi találkozója, amelynek célja a roma színház és közösségek értékeinek és kihívásainak felmutatása réven megerősíteni a roma közösségeket, és közös platformra hozni a kisebbség és többség tagjait - közölte az MTI-vel a programsorozatot szervező Független Színház Magyarország.
Mint a közlemény felidézi, az előző két évben storytelling, illetve monodráma jellegű előadásokat hívtak Magyarországra, idén pedig kamaraszínházi produkciók mutatkoznak be. "Célunk a roma színház sokszínűségét, az eltérő műfajokat és témákat egyaránt megmutatni" - fogalmaznak a szervezők.
Az előadók Németországból, Csehországból, Romániából és Magyarországról mutatnak fel történeteket a cigányság múltjáról és jelenéről, hétköznapi kihívásairól az oktatás, egészségügy, migráció, integráció és asszimiláció témakörében (büszkén jelenthetjük, hogy minderről mi is próbálunk rendszeresen beszámolni, de néha nehéz a művész urakkal tartani a lépést - a szerk.).
"Az eddigiekben egy-egy hős szemszögéből mutattunk be előadásokat, idén azonban az eltérő szempontok, a roma és nem roma közösségek sokszínű viszonyai kerülnek fókuszba" - idézi a kommüniké Balogh Rodrigót, a Független Színház Magyarország művészeti vezetőjét és a fesztivál igazgatóját.
Az előadások magyar és angol nyelvű feliratozás, illetve szinkrontolmácsolás segítségével hazai és külföldi nézők számára egyaránt élvezhetők lesznek.
A két augusztusi előadás a Dübörgő ifjúság (a rendőrségi közleményíróknak még jól jöhet ez az új szakkifejezés - a szerk.) témakörét járja körül: mindkét előadásban fiatalok szerepelnek, akik munkájukkal az új generáció nehézségeire és aktivitására hívják fel a figyelmet.
A berlini Gorkij Színház és a bécsi Romano Svato közös produkciója egy Németországban született, onnan a közelmúltban kitoloncolt, délszláv származású testvérpár (pontosabban balkáni cigányok - a szerk.) valós története alapján készült, professzionális színészek és fiatalok közreműködésével. A So kheren amenca?! / Örök nyaralás?! címmel bemutatott előadást augusztus 24-én tekintheti meg az Eötvös10 közönsége.
A Független Színház Selejtesek című, saját előadásában szintén fiatalok állnak színpadra, hogy az egészségügyben tapasztalható "tébolyt", valamint saját traumáikat és előítéleteiket megmutatva felvessék a kérdést maguknak és a nézőknek is: mit tehetnek a helyzet javítása érdekében? A darab főpróbáját augusztus 23-án, ősbemutatóját augusztus 25-én tartják meg az RS9 Színház Vallai Kertjében.
Szeptemberben a Tetemrehívás témakörével folytatódik a fesztivál, két újabb előadással.
Szeptember 14-én az Eötvös10-ben Pindral címmel a cseh ARA Art társulat idézi meg a roma történelmet új formában, cirkuszi elemeket is tartalmazó formanyelven. Egy idős roma asszony történetmesélésén keresztül a cigányság eredetlegendájától kezdve az újkori történelmen és Holokauszton (már féltünk, hogy ez kimarad - a szerk.) keresztül egészen az államszocialista rendszer asszimilációs gyakorlatáig követhető végig a közösség sorsának alakulása. Bár a történet cseh nézőpontból íródott, a Magyarországon élő roma közösségek szempontjából is fontos témákat és kérdéseket vet fel - áll az ajánlóban.
Ki ölte meg Szomna Grancsát? címmel a bukaresti Giuvlipen társulat egy fiatal roma lány történetét mutatja be, aki tovább szeretne tanulni, de ebben sem a családja, sem az iskola nem támogatja. A valós történet alapján készült színdarab a lány vívódását több nézőpontból világítja meg szeptember 15-én a Vallai Kertben.