Már a hónap végén "rendeződhet" a sokat vitatott, XII. kerületi Turul-szobor sorsa, miután Pokorni Zoltán polgármester várhatóan január 31-én benyújtja a fővárosi közgyűlésnek kompromisszumos javaslatát.
Ennek értelmében szétválasztanák a még 2005-ben emelt, a II. világháború helyi civil és katonai áldozatainak közösen emléket állító szobor "emlékező funkcióit": a Turul a jövőben csak a katonai áldozatokra emlékezne, a civilek (köztük ugye a honvédő fegyvertől valamiért idegenkedő zsidók) emlékére pedig új szobrot emelnének.
Az utóbbira kiírt tervpályázatra beérkezett pályaművek közül a Budapest Galéria szakmai zsűrije ötöt juttatott tovább, közülük tegnap a kerület szoborbizottsága kiválasztott egyet. Már csak az önkormányzat kulturális bizottságának és a képviselő-testületének jóváhagyására van szükség az alkotás elkészítéséhez - amellett, hogy az ehhez szükséges anyagi eszközöket is elő kell teremteni.
(Népszava)