A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett egy férfi és egy nő letartóztatásának elrendelésére, akik nem gondozták megfelelően a velük élő idős, beteg, mozgássérült férfit, majd, miután meghalt, a holttestét Szentmártonkáta mellett egy erdőbe vitték.
A bűnügy gyanúsítottjai - két férfi és egy nő - egy albérletben éltek a sértettel. A sértett egy idős férfi, akinek korábban mindkét lábát amputálták, tolószékkel közlekedett. Az egyik férfi elvette az idős ember bankkártyáját, ő vette fel a nyugdíját, a pénzből enni és inni adott neki. Ezen felül nem gondoskodott róla, albérletről albérletre magával vitte őt. Több esetben úgy költöztek el a gyanúsítottak, hogy az idős embert teljesen magára hagyták. Ilyenkor idegen emberek vagy a családsegítők gondozták a sértettet. Az idős férfi bankkártyáját ekkor is a gyanúsítottak használták.
2017 februárjában a családsegítők olyan leromlott állapotban találták a sértettet, hogy egy budapesti kórházba vitték. Ott rendszeres orvosi és egészségügyi ellátásban részesült. A bácsi elmondta, hogy iratait és bankkártyáját elvették tőle, és fél az egyik gyanúsítottól, mert bár fizikailag nem bántotta, de megfélemlítette. Kezelése során a fizikai állapota javult. Bankkártyáját ekkor letiltotta.
A gyanúsítottak közben Szentmártonkátára költöztek, és észlelték, hogy nem tudják használni a sértett bankkártyáját. 2017 októberében a nő elment "meglátogatni" az idős embert. Kitolta a kerekesszékben ülő sértettet a kórházból, és társaival egyenesen egy bankfiókba vitte, ahol kivetették vele a számláján lévő összes pénzét.
Ezután Szentmártonkátára, az albérletükbe vitték az idős embert. Orvost nem hívtak hozzá, gyógyszereiről nem gondoskodtak. A sértett alig evett, többször rosszul lett, majd egyik este meghalt. Halálakor ugyanabban a ruhában volt, amiben a kórházból elhozták. A gyanúsítottak a tolószékkel együtt kitolták a holttestét az erdőbe, ahol később megtalálták.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói alapos nyomozás eredményeként 2019. szeptember 30-án vették őrizetbe az egyik férfit és a nőt. Társuk szökésben van.
A minősített emberöléssel gyanúsított férfi és nő szökésének veszélye a bűncselekmény kimagasló tárgyi súlya és életvitelük miatt fennáll. Ez a körülmény a letartóztatásukkal akadályozható meg. A Pest Megyei Főügyészség ezért tett indítványt a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelésére - közölték honlapjukon.
Frissítés: ezek az elkövetők sem tűnnek dániai vendégmunkásoknak
2. frissítés: a történet még az eddig hallottaknál is betegebb
Egy férfi, B. Oszkár és egy nő, T. Imréné letartóztatását indítványozták, mert a gyanú szerint 2017-ben miattuk halt meg egy 69 éves kerekesszékes férfi, akinek a holttestét egy gombaszedő férfi találta meg a Szentmártonkátához közeli erdőben. Az emberöléssel egy harmadik férfit, H. Csabát is gyanúsítanak, de őt egyelőre nem találják, ezért a hatóságok nemzetközi körözést adtak ki ellene.
Az Index információja szerint B. Oszkár – aki egyébként Fatima néven "élt és létezett" – évek óta Csaba partnere volt. A két férfi csaknem 15 évvel ezelőtt vette magához a kerekesszékes bácsit, akitől az iratait elvették, később pedig a gondozásért cserébe a nyugdíját rendszeresen lecsapolták a bankkártyájáról. A három férfihoz 2013-ban aztán T. Imréné is odaköltözött, aki egy idő után – egyébként B. Oszkár "Fatima" tudta nélkül – összejött Csabával. A nő terhes lett és 2015-ben kislánya született a férfitól, de a a gyerek soha nem a saját édesanyját szólította anyának, hanem a velük együtt élő buzeránst, B. Oszkár "Fatimát".
A teljesen abszurd "családi" hálóban a kerekesszékes férfi egyfajta nagypapa szerepet töltött be, őt a gyanúsítottak mindvégig Papaként emlegetik, akivel hol együtt éltek, hol különváltak, de az idős férfi bánkártyáját folyamatosan használták. Bár a kerekesszékes férfi többször a szociális munkások szeme elé került, eltartói egészen a halálig nem kerültek a hatóságok látókörébe.
A kerekesszékes férfi legutóbb 2017-ben került be a kórházba, ahol az egyik ápoló segített letiltatni a bankkártyáját. T. Imréné ezért aztán gyorsan meglátogatta ismerősét a kórházban, és egyszerűen kitolta a férfit az épületből. Társaival egyenesen egy bankfiókba vitte, ahol kivetették vele a számláján lévő összes pénzét. Végül a bácsit újra szentmártonkátai albérletükben szállásolták el, ahol később a férfi meghalt. A nő és a két férfi viszont nem hívta a mentőket, mert mindannyiukat körözték. A holttestet a tolószékbe ültették és Szentmártonkátáról Budapestre akarták vinni, hogy egy kórház előtt hagyják.
A holttesttől a nőnek és H. Csabának kellett volna megszabadulnia, ki is mentek a Pest megyei település vasútállomásra, de a szerelvényeken túl sok ember volt, ráadásul be voltak kamerázva, ezért tartottak a lebukástól. Végül egyik vonatra sem szálltak fel, hanem a közeli erdős részre tolták a kerekesszékbe ültetett holttestet.
A rendőrség hosszas nyomozás után segítségnyújtás elmulasztásával és emberöléssel gyanúsította meg a két férfit és a nőt, majd kezdeményezte letartóztatásukat, melyet ma a bíróság egy hónapra el is rendelt.
Segítségnyújtás elmulasztása esetében van, az emberölésben viszont nincs felelőssége, mondta az Indexnek Janklovics Ádám, B. Oszkár (azaz Fatima) védője. Hozzátette: valóban mentőt és orvost kellett volna hívniuk. Az ügyvéd szerint két éve húzódó ügyről van szó, mely során védence mindig a hatóságok rendelkezésére állt, így szerinte a szökés, elrejtőzés veszélye nem áll fenn ügyfele esetében, ezért is fellebbeztek a bíróság döntése ellen.