Az MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő pártból való kizárását.
„Lejárt a határidő” – írta, úgy folytatva: miután az MSZP elnökségének felszólítására Lackner Csaba nem nyilatkozott az önkormányzati képviselői mandátuma sorsáról, ezért az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsánál kezdeményezte Lackner Csaba pártból való kizárását. A testület nyolc napon belül hozza meg a döntését.
„Egyértelművé tettem korábban is: akár igazak a vádak, akár nem, meg kell adni a lehetőséget, hogy megvédje magát a képviselő, de azt éreznie kellene, hogy a vele szemben megfogalmazott vádak a közösségünkre nézve is súlyos terhet jelentenek, ezért tudnia kellene, mi a kötelessége” – fogalmazott a szocialisták elnöke.
Lackner Csaba korábban – miután olyan felvételek szivárogtak ki, amelyeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszél – felfüggesztette párttagságát.
(MTI)