"Az életemet féltettem, s tudtam, ha nem mondom utánuk, amit nekem mondanak, lehet, hogy haza sem mehetek többé!” – mondta lapunknak Fekete Pákó (35), akiről szombaton került fel egy videofelvétel az internetre, amelyen többek között Szálasit és Hitlert élteti.
Pákó lapunknak tegnap adott interjújában elmesélte, kik és hogyan kényszerítették rá a forgatásra.
– Telefonon hívtak meg egy rádióműsorba, s mondták, hogy én vagyok az egyik legnépszerűbb énekes – magyarázta Pákó, aki vagy kiváló színész, vagy nem mond igazat, hiszen a felvételen nagyon hitelesen adja elő Hitlerék imádatát. (Tehát a Blikk is érzékelteti: Pákó kitalációja nevetséges - a szerk.)

Zsidózott ő magától...
– Amikor az Oktogonon találkoztam velük, már megijedtem egy picit, heten voltak, talpig feketében, de azzal nyugtattak, hogy ők nem bőrfejűek és nem rasszisták, csak szeretnek úgy öltözni.
Az énekes hamar tisztában lett azzal, hogy becsapták, és rasszisták foglya lett. A beszélgetés alatt az egyetlen célja az volt, hogy épp bőrrel megússza a kalandot. Azt egyelőre nem tudja, milyen következménye lehet a videónak, de amennyiben a rendőrség bűncselekményre utaló jeleket talál benne, az sem elképzelhetetlen, hogy Pákó tesz feljelentést az ügyben.
– Engem, egy színes bőrűt kényszerítettek arra, hogy rasszista dolgokat mondjak. Aggódom az életemért, a családomért. Valaki tehetne már ezek ellen valamit! – tette hozzá.
A rendőrség kivizsgálja az ügyet Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Szekeres Tibor a videóval kapcsolatban lapunknak csupán annyit mondott: „a rendőrség megvizsgálja majd a tartalmát, jogellenes-e”. Nagy nyilvánosság előtt elkövetett, közösség elleni izgatással vádolható az, aki bármilyen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport ellen gyűlöletre uszít – tudtuk meg dr. Kamarás Péter ügyvédtől. – A magyar törvények értelmében akár 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető akit emiatt bíróság elé állítanak.
Pákó állításait olvasva azonnal rendőrséghez fordultak a videó készítői és feljelentették őt rágalmazás miatt. Bizonyítékként a három órás vágatlan videófelvételt csatolták. (Kell ennél több bizonyíték? - a szerk.) Amint leírták, nemhogy nem kényszerítették Pákót a rasszista megnyilvánulásokra, de még túl hevesnek is találták kirohanásait.
(Blikk nyomán)