Politikusok, rendőrök, újságírók, bírók, ügyészek és közhivatalnokok "levadászására" hirdetett országos razziát Toroczkai László és Budaházy György. Bejelentették azt is, akik visszaélnek hatalmukkal és korruptak, azokat elszámoltatják, tevékenységüket, adataikat nyilvánosságra hozzák.
Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta: a február elsejével elindított országos "razzia" során "levadásszuk a hazaáruló politikusokat". Az akció kiterjed mindazokra a rendőrökre, pénzügyőrökre, titkos ügynökökre, APEH-dolgozókra, újságírókra, ügyészekre, bírókra, közhivatalnokokra, akik az adófizetők pénzéből kapják fizetésüket, s visszaélnek hivatásukkal, hatalmukkal, politikai tisztogatást hajtanak végre - tette hozzá.



Gondoskodnak a megfelelő büntetésről
"A nép elől nem lehet elbújni" - hangoztatta Toroczkai -, ezért 600 ezer szórólapon és 10 ezer plakáton hirdetik akciójukat az ország egész területén. Az állampolgárok bejelentéseinek hitelességét ők maguk és "apparátusuk" ellenőrzi, és a "megfelelő büntetésükről" is gondoskodnak - mondta.
Az MTI kérdésére Toroczkai László azt válaszolta, hogy a "büntetés" a személy és cselekedetének leleplezése és a nyilvánosságra hozatala, büntető feljelentés megtétele lesz. Mindezt az interneten fogják közzétenni, mert - mint fogalmazott - azt még nem tudja cenzúrázni a hatalom.

 
Egy alternatív Magyarország
Toroczkai arról is beszélt, hogy a Pest Megyei Bíróság megtagadta a Budaházy Györggyel közösen alapított Hunnia az eredeti Magyarországért Alapítvány bejegyzését, amellyel egy "párhuzamos Magyarországot" akartak létrehozni. Toroczkai szerint bebizonyosodott, hogy személyükre hivatkozva tagadták meg a bejegyzést, ezért fellebbeztek, és ha kell, alapítványukat más uniós tagállamban fogják bejegyeztetni.
Budaházy György, akit az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete alól a Fővárosi Bíróság szerdán nem jogerősen felmentett, a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "a jelenlegi köztársaság menthetetlen és reformálhatatlan", ezért más elméleti alapokon egy alternatív Magyarországot, Hunniát hoznak létre, amely nem jogutódja, hanem "független és szerves része" lesz a jelenlegi országnak.
Toroczkai László hozzáfűzte: a jelenlegi alkotmány nem a magyar nemzet érdekeit képviseli, ezért megkérdőjelezik a mai alaptörvény jogszerűségét.
(Híradó - Stop - MTI)