Nyomoznak a négy és fél hónapos dusnoki baba szülei ellen, akik szerint nincs szükség a gyereknek anyakönyvre, tb- és adókártyára, sőt egészségügyi ellátásra sem. A szülők egy szektával szimpatizálnak, és nem voltak hajlandók együttműködni az állami hivatalokkal - írja a Magyar Nemzet.
Zoom
Fotók: Kalohírek
Kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást a kalocsai rendőrkapitányság a dusnoki házaspár ellen. Január 22-én Dusnokon, a Bercsényi utcában rendőrök állták el B. István és H. Ágnes autójának útját, majd miután nem voltak hajlandók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal bajai járási hivatal határozatának eleget téve átadni négy hónapos gyereküket a gyámhivatal embereinek, erőszakkal vették el tőlük. A helyi Kalohírek című hírportál szerint a Dusnokon élő fiatal pár egy szekta, vagy inkább „földalatti”, azaz nem formális politikai szerveződés, esetleg „paramilitáris csoportosulás” tagjai, több más környékbeli családhoz hasonlóan.
Zoom
Lehet, hogy nem Posta Imrétől kellene tanácsot kérni... bármihez is
Az értesülést megerősítette, hogy a hatósági fellépés másnapján Géczy Gábor, a MAG (Mintaként Alkalmazott Mozgalom) sokak által szektának tartott szerveződés vezetője a világhálón mozgósította híveit „Keressük Bolvári Bátor Nyilast!” (sic!) címmel. Géczy azt írja: „A rendőrök semmilyen papírral nem igazolták magukat, az anyukát lefogták, és letépték róla a gyereket babahordozó kendőstől. Az anyukát előállították Kalocsán »ellenállásért«, a gyermeket ismeretlen helyre szállították.” Majd a hatóságok, a rendőrök és a gyámügyesek számonkérésére buzdította a MAG-osokat. Emellett arra is felszólítja híveit, hogy „javasoljátok a Terror Háza kibővítését egy Gyámügyi Szárnnyal (erőszakos oltatás, erőszakos orvosi beavatkozások stb.)”.
Hétvégén azonban már, némileg visszakozva az állam szervezeteivel szembeni ellenállásra való felhívástól, kompromisszumra szólította fel a szülőket és a hatóságokat. A hirtelen váltáshoz az is hozzájárulhatott, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal extrém szervezetekkel foglalkozó részlegének tagjai vizsgálódni kezdtek a MAG körül, vélhetően azért, mert a szervezet kétségbe vonja a magyar állam fennhatóságát az állampolgárai felett, és tagjai nem hajlandók a legelemibb együttműködésre sem az állami szervekkel.
A Magyar Nemzet birtokába került hivatalos iratok mindenesetre arról tanúskodnak, hogy a szülők törvényen kívülinek gondolják magukat. Az anya sem a várandósság alatt, sem az otthon szüléskor, sem utána nem teljesítette törvényben előírt feladatait. Nem járt terhesgondozásra, otthon, titokban szült, a babát nem anyakönyvezték, egyáltalán nincs semmilyen hivatalos irata, így tulajdonképpen jogilag nem is létezik, arról nem is beszélve, hogy a születése, azaz szeptember 20-a óta semmilyen egészségügyi ellátásban nem részesült.
Zoom
H. Ágnes a baba állami gondozásba vétele után azt mondta az RTL Klubnak: nincs szüksége a babának anyakönyvre vagy más hivatalos iratra, hiszen ők a természetességre törekszenek, ahogy törekedtek a várandósság, a szülés alatt is, és szerinte a babának papírok nélkül kell élnie.
Ugyanakkor a gyámügy a baba élete védelmében lépett fel - írja a Magyar Nemzet. A Bajai Járási Hivatal november 19-én rendelte el a kisfiú állami nevelésbe vételét, miután szeptember 20-a óta semmilyen információjuk nincs a baba egészségi állapotáról, akkor látták őt utoljára a kalocsai kórházban. November 20-án 10 óra körül megpróbálták a babát elhozni, de a gyámhivatal rendőrségnek írt feljelentése szerint 10-15-en jöttek ki házból, akik megakadályozták, hogy elhozzák a gyereket. Ezért kértek rendőri segítséget.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal közleményében úgy reagált: a kormány minden magyar gyermek jogait megkülönböztetés nélkül biztosítja. „A gyermeknek joga van a lehető legjobb egészségi állapothoz, valamint hogy orvosi ellátásban és gyógyító-nevelésben részesülhessen” – szögezte le a kormányhivatal illetékese.