Versenyfelügyeleti eljárás indult az ÉkszerTV egyik, kézfertőtlenítőt is értékesítő műsora miatt, a műsort készítő Emporia Style Kft.-vel és a műsort közzétevő ATV Zrt.-vel szemben - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az ÉkszerTV azt a benyomást keltette, hogy a termékekre meghirdetett kedvezményes ár korlátozott időre szól, vagyis gyors döntésre késztetett, így a vevők nem tudtak körültekintően tájékozódni. Valószínűsítették továbbá, hogy az eredeti árat nem is alkalmazta a hirdető, az ATV Zrt. pedig tisztában volt azzal, hogy a műsorok torzíthatják a fogyasztói magatartást.
A hirdetések ráadásul a járványveszély miatt sokakhoz eljuthattak, és sokak érdeklődését fölkelthették - hangsúlyozta a GVH. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot "egyelőre csak valószínűsítik", az eljárás megkezdése nem jelenti annak megállapítását.
Az internetről közben eltüntették az eredeti videót és annak "feldolgozását" is (ebben a korábbi cikkünkben voltak beágyazva), de utóbbit időben lementettük az utókor számára, alább tekinthető meg:
(Ha nem indul, itt is elérhető.)