A Mi Hazánk Mozgalom a Dohány utcai zsinagógához hasonlóan állandó rendőri védelmet kér a Szabadság téri Hazatérés templomának, illetve a templom előterében álló Horthy Miklóst ábrázoló szobornak - jelentette ki a párt elnöke kedden Budapesten.
Zoom
Toroczkai László a templom előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a rendőri védelem azért szükséges, mert a templomot, illetve az egykori kormányzót ábrázoló szobrot már számos támadás érte. Ebben a helyzetben a kérésüket levélben juttatták el Pintér Sándor belügyminiszterhez - tette hozzá.
Úgy vélekedett: nem történhet meg az Magyarországon, ami napjainkban Nyugat-Európában, illetve az Egyesült Államokban történik, hogy nemzeti hősök, történelmi nagyjaink szobrai válnak támadás áldozatává. A belügyminisztérium, illetve a rendőrség dolga, hogy megvédje ezeket a szobrokat - mondta a politikus.
Kérdésre válaszolva azt mondta: vérlázítónak tartják, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem szólalt meg a Horthy-szobor megrongálásával kapcsolatban. Ez is azt mutatja, hogy Karácsony Gergely magyarellenes politikus - fűzte hozzá.
A Mi Hazánk felszólítja a főpolgármestert, hogy hozzájuk hasonlóan kérje a templom, illetve a szobor rendőri védelmét a belügyminisztertől - közölte Toroczkai László.
A sajtótájékoztatóra azt követően került sor, hogy július 3-án egy nő vörös festékkel öntötte le a Horthy-szobrot. A 45 éves budapesti nőt a rendőrség azonosította, és rongálás miatt eljárást indítottak ellene.
(MTI)
Kapcsolódó: