Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon – közölte kedden a Fővárosi Törvényszék nyomán a 24.
Zoom
A Budai Kerületi Bíróság július 1-jén egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaletát, akinek 540 ezer forintos pénzbüntetést kell megfizetnie. A vád szerint a volt perui nagykövet több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a laptopján.
A bíró indoklásában hangsúlyozta, hogy a törvények három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés kiszabását teszik lehetővé, hasonlóan a közokirat-hamisításhoz, fogolyszökéshez vagy éppen a csoportosan elkövetett garázdasághoz. Mivel az ügyészi indítvány az volt, hogy Kaleta beismerés esetén egyéves büntetést kapjon három évre felfüggesztve, ennél súlyosabb szankciót a bíróság nem szabhatott volna ki akkor sem, ha ezt indokoltnak látja. Végül két és fél évre függesztette fel a büntetés végrehajtását.
Kaleta, aki beismerte bűnösségét, rövid beszédében azt ecsetelte, hogy megviselte az ügy a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak telefonokat, és a céget is zaklatják, ahol munkát kapott. Ügyvédje szerint a volt diplomata mintaértékű jogászi életet élt, diplomáciai karriert futott be, és a hazáját szolgálta. „Mélyen vallásos emberről van szó, aki rendszeresen gyakorolja a hitét” – mondta Mester Csaba ügyvéd a védencéről, akinek állítólag óriási lelkiismeret-furdalása van, és 30 kilót fogyott szegény... Azt indítványozta, hogy ügyfelére csak pénzbüntetést szabjanak ki.
Az ítélethozatal után egy héttel Mester fellebbezést nyújtott be. Mivel az ügyészség elfogadta az ítéletet, így másodfokon nem lehet súlyosabb büntetést kiszabni az elsőfokúnál, Kaleta semmit nem kockáztatott a fellebbezéssel.
Kapcsolódó: