Az összes balliberális képviselő leszavazta a nyílt ülést célzó napirendmódosító javaslatomat, de nyilvánosságra hozom a DK fővárosának minősülő Újbuda önkormányzati cégei titkosított átvilágításának főbb megállapításait. A Mi Hazánk Mozgalom követeli a már 2010 előtt jogerősen elítélt politikusbűnöző, Czeglédy Csaba hasonló munkájába való betekintési jogot és nyilvánosságra hozatalt is, valamint a Transparency International Magyarország kuratóriumi elnökének újbudai átláthatósági biztosként való kifizetésének megszüntetését - írja közleményében Novák Előd újbudai önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk alelnöke, alább a folytatás.
A heti egy munkanapért havi egymilliós fizetésre felvett (majd tiltakozásom után felére csökkentett, de még így is botrányosan magas díjazású) átláthatósági biztos semmittevése mellett a mostani, 12,7 millió forintba került külsős átvilágításnál jóval többet zsebelt már be Czeglédy Csaba részben átvilágításra, azonban ő semmit sem tett le az asztalra egy év alatt, csak kifizetőhelynek használják.
A zárt ülés elrendelésére azután került sor, hogy a Momentum frakcióvezetője ezt nyilatkozta a mostani ügyben: „Átláthatatlan üzleteket bonyolító offshore cégeket tulajdonolt üzletember érdekeltségének felkérése egy ilyen átvilágításra nagyon rossz fényt vet a kerületi önkormányzatra.” De erre mégsem a titkosítás volna a korrekt válasz a Mi Hazánk szerint. Ugyanígy a politikusbűnöző Czeglédy Csaba ügyében is csak szavakban tiltakozott vállalhatatlan megbízatása ellen a Momentum, a Jobbik és az LMP, amikor előterjesztésemre szerződést bonthatott volna az önkormányzat, azt már nem támogatták.
A Fidesz is lapít, hiszen a titkosított átvilágítás leszögezte a kampányidőszakbeli botrányuk kapcsán: „Javasoljuk, hogy a Felügyelő Bizottság vizsgálja felül a kedvezményes burgonyavásárok beszerzéseit és lebonyolítását.” A komolyabb megállapítások is jórészt még a fideszes vezetés felelőssége. A legnagyobb önkormányzati cégnél is korrupciót állapított meg a jelentés: „a megvásárolt termékek, az igénybe vett szolgáltatások kiválasztása egyáltalán nem a piaci szokványok szerint történt.” Több önkormányzati cégnél is megállapították: „a Társaság gazdasági tranzakciói nem voltak minden esetben szükségesek, nem voltak minden esetben ésszerűek és nem voltak minden esetben racionálisak.” Az eltűrt, titkosított, rendszerszintű korrupción túl a szivárványkoalíció még két új céggel is növelte a kifizetőhelyek számát, holott már eddig is több cégnél megállapította az átvilágítás: „A Társaság léte nem alapul gazdasági racionalitáson.”
Az önkormányzati vezetés azt a javaslatomat sem támogatta, hogy legalább a felügyelőbizottságoknak tegyék hozzáférhetővé a több száz oldalas, büntetőjogi felelősségekre is rámutató átvilágítást, melyről elvileg fényképet sem készíthettem, képviselőként is csak felügyelet mellett tekinthettem bele, amiből kiderült, hogy pl. a szakrendelő főigazgatója a fizetése mellé önmagával „projektvezetésre” is szerződött havi 370 ezer forintért 5 évre úgy, hogy a pofátlan szerződés későbbi felmondása esetén is ki kell fizetni a több mint tízmilliós megbízási díjat.