Egy friss felmérés szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében az előző havi 34-ről 32 százalékra csökkent. A 2 százalékpontos eltérés hibahatáron belüli, de jelez egy augusztus óta tartó folyamatot, írja a 24. A kormánypártok támogatottsága a biztos szavazóknál is 2 százalékponttal csökkent, jelenleg 48 százalékos. Az IDEA Intézet emlékeztet rá, hogy ez a koronavírus-járvány kitörése előtti szint, az első hullám idején szerzett támogatottsági többlet fokozatosan elfogy.
A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya 28 százalék.
Ellenzéki oldalon lényeges pártpreferencia-átrendeződés nem történt. A Demokratikus Koalíció maradt a legtámogatottabb párt (11%), mögötte a Momentum és a Jobbik (7-7%). A biztos pártválasztóknál sem a Momentum, sem a Jobbik támogatottsága nem változott (10, illetve 8 százalék). Jelen állás szerint önállóan még az MSZP jutna be a parlamentbe, amelynek támogatottsága 5 százalék a teljes népességen belül és 6 a biztos szavazók körében.
A kisebb pártok (LMP, MKKP, Mi Hazánk, Párbeszéd) mindegyikének 2 százalékos a támogatottsága a teljes népességben éppúgy, mint a választáson biztosan részt vevő pártot választóknál. Egyetlen kivétel a Lehet Más a Politika, amely az utóbbi kategóriában 3 százalékon áll.
Zoom
Jobblib-ballib verseny
A balliberális szövetség már többször jelezte, a 2022-es parlamenti választáson szoros együttműködésben indul. Mindez azért fontos, mert az utóbbi hónapokkal ellentétben október végén fordulat történt, a Fidesz–KDNP támogatottságának 2 százalékpontos csökkenése elég volt ahhoz, hogy a mérleg a teljes népesség körében a ő javukra billenjen.
Az együttműködni akaró hat balliberális párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) össztámogatottsága (34%) magasabb, mint a kormánypártoké (32%). A biztos szavazóknál a kormánypártok továbbra is 2 százalékponttal több támogatót tudhatnak magukénak (48%), mint a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (2%Í) és a Mi Hazánk Mozgalom (2%) nélküli ellenzék (46%).
Az IDEA Intézet külön kiemeli, hogy az össztámogatottságokból a kormányváltás esélyére visszavonhatatlan és minden tekintetben megalapozott következtetéseket nem lehet levonni.
Az IDEA Intézet adatait október 31 – november 5. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat eredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,2 százalékpont.