"A koronavírus-járványhoz kapcsolódó korlátozások miatt a szokásosnál kicsit később, július 24-én tartjuk idén a Budapest Pride Felvonulást. Az egy hónapos Budapest Pride Fesztivál így június 25-én indul majd, és július 25-én ér véget. A Felvonulást már megszokott módon az ország legnagyobb LMBTQ bulija, a Rainbow Party zárja majd a Budapest Parkban" - írják honlapjukon.
Zoom
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a járványügyi korlátozásokat betartva és figyelembe véve tartjuk majd meg az LMBTQ rendezvénysorozatot. Az időpontváltozást elsősorban a vészhelyzet meghosszabbítása és a továbbra is növekvő esetszámok indokolják. Ugyanakkor a helyszínek várható újranyitásával is számolunk, és a programszervezők munkáját is szeretnék megkönnyíteni a későbbi kezdéssel.
“Bár tavaly a tervezett egy hónapról 10 naposra rövidítettük a fesztivált, idén ismét egy teljes hónappal tervezünk, mert a tavalyi év sikerei és tapasztalatai alapján nem látjuk indokoltnak, hogy a fesztivál rövidebb legyen. A programszervezőinkkel az elejétől fogva egyeztetünk arról, hogy online formában is meg tudják tartani a rendezvényüket” - tette hozzá Csikós Ádám, a Budapest Pride sajtószóvivője.
 
Zoom
Ő csiklós Ádám
"A Budapest Pride Fesztivál több mint 100 programjával, amit közel 50 civil szervezet, informális csoport és magánszemély szervez közösen, az ország legnagyobb civil fesztiváljává nőtte ki magát. Ezt a példaértékű társadalmi összefogást mindenképp szeretnénk idén megtartani, ezért mindent megteszünk, hogy ebben a nehéz helyzetben is segítsük a csatlakozó helyszíneket és a programszervezőket" - teszik hozzá az aberráltak.