Zuglóban Hadházy Ákos ellen hangoló szórólapok kezdtek el terjedni. Erről maga a képviselő számolt be, aki közösségi oldalán hozott nyilvánosságra fotót az említett kampányanyagról.
A szórólap egy hangsúlyos „ÁRULÓ ÁKOS” felirattal indít, majd részletezi, Hadházy hány évet töltött egyes pártokban, illetve függetlenként politikai pályafutása alatt, majd levonja a következtetést: „Ahova betette a lábát, mindenkit elárult”. Ami nagyon úgy hangzik, mintha az MSZP-s Tóth Csaba mondta volna.
Talán nem véletlenül, hiszen Hadházy épp az MSZP politikusa ellen indul az ellenzéki előválasztáson. A szórólap készítői a biztonság kedvéért a végén azt is odaírták, hogy Hadházynak nem fontosak a zuglói emberek, és ezt egy, a képviselőtől vett korábbi idézettel próbálták bizonyítani, írja a Mandiner.
Hadházy bejegyzésében úgy fogalmaz:
Remélem, a helyi Fidesz próbál így beavatkozni az előválasztási küzdelembe, a másik lehetőség ugyanis nagyon szomorú lenne.