Átadták a harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának első ütemét csütörtökön a zalaegerszegi ZalaZone ipari parkban. A három pályaelem a járművek sárban való tesztelését, mászóképességét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé.
Zoom
Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott jármű bemutatója (fotók: MTI/Varga György)
Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő hadiipart is meg tudja alapítani - közölte az innovációs és technológiai miniszter az átadáson. Palkovics László hozzátette, hogy a Rheinmetall-csoporttal kialakított együttműködés példaként szolgál a további együttműködésre.
Zoom
BTR-80-as páncélozott harcjármű
Az önálló védelmiipari kutatásfejlesztés és innovációs rendszer kialakítása versenyképes befektetés. A hozzáadott értéket termelő iparágak létrehozása új munkahelyeket teremt, és javítja az ország innovációs képességeit - mondta. Palkovics László közölte: a hadiipari gyártásba beszállítóként bevonják a kkv-szektort, az innovációba pedig a magyar egyetemeket, ennek támogatására szolgál az új befektetési alap; a rendelkezésre álló 50 milliárd forintból az iparághoz csatlakozó cégeket tudják támogatni.
Zoom
Leopard 2A4HU harcskocsi
A most épülő Védelmi Innovációs Kutatóintézet saját kutatásokat végez majd, és felügyeli az állam által finanszírozott védelmi ipari kutatásokat. Az egységes irányítás (mely összefogja a hadiipar területén működő magyarországi cégeket) megszervezésével kiküszöbölhetők a párhuzamosságok, és optimalizálni tudják az erőforrásokat - ismertette az innovációs és technológiai miniszter. Megemlítette azt is, hogy
a tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte, a biztonságpolitikai helyzet gyorsan változik a világban, a megjelenő kockázatok, kihívások, fenyegetések miatt korszerű, 21. századi technikai eszközökre és kiválóan felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett katonákra van szükség. Mindezt kutatással, fejlesztéssel, innovációval, oktatással és képzéssel lehet megvalósítani, az off-road tesztpálya pedig a korszerűsítést, modernizálást szolgálja, és lehetőséget ad a katonák, a gépjárművezetők gyakorlatai képzésére. Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), egyben a harcjárműgyár és a szomszédságában lévő járműipari tesztpálya miniszteri biztosa bejelentette, hogy az elektromos és autonóm járművek tesztelésére alkalmas pálya 90 azázalékos készültségben van, év végére teljesen elkészül. A tesztpálya közelében, 2,5 hektáron épülő, harci járműveket gyártó, 25 ezer négyzetméteres épületegyüttes készültségi foka 40 százalékos. Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt mondta, a Rheinmetall 60 milliárd forint értékű beruházása kutatásfejlesztési, innovációs és gazdaságfejlesztési szempontból is számos lehetőséget jelent a Zalaegerszegen és a környéken élők számára.
(MTI)