Az ügyészség egy szexuális erőszakkal meggyanúsított külföldi állampolgárságú orvos letartóztatását indítványozta, aki a cselekmény idején egy korábbi, hasonló bűncselekmény miatti büntetőeljárásban már bűnügyi felügyelet alatt állt. A nyomozási bíró az orvossal szemben ismét bűnügyi felügyeletet rendelt el, ezért az ügyészség fellebbezett.
Zoom
Illusztráció: AJC
A megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsított 2021. július 21-én egy budapesti rendelőintézet felnőtt háziorvosi ügyeletén, az orvosi hivatásából adódó hatalmi helyzetével visszaélve, a vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettet erőszakosan fogdosta.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói a férfit szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A gyanúsított a terhére rótt fenti bűncselekmény elkövetésekor nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt (a kényszerintézkedés Magyarország területre vonatkozott). Vele szemben ugyanis egy korábbi, hasonló bűncselekmény, nevezetesen szintén egy női páciense sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban, amelyben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség 2021 márciusában vádiratot nyújtott be az illetékes bíróságra.
Erre is figyelemmel, a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a mostani, újabb ügyben kizárólag a letartóztatás elrendelésére látott alapot, ezért erre tett indítványt.
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája ezzel ellentétben ismét elegendőnek tartott enyhébb kényszerintézkedést, és a gyanúsítottal szemben az újabb ügyben is bűnügyi felügyeletet (szigorított, lakóhelyhez kötött) rendelt el.
Az ügyészség honlapján közölte: nem tartja elfogadhatónak a nyomozási bíró döntését, ezért fellebbezést jelentett be. A gyanúsított az újabb, megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény idején is bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, ugyanilyen bűncselekmény miatt, és ez sem jelentett visszatartó erőt számára. Emellett a bűnügyi felügyelet a bizonyítás megnehezítése veszélyének kiküszöbölésére is alkalmatlan.
Az ügy tárgyát képező bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.