78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekese. A zenész koronavírus-fertőzéssel november 9-én került kórházba, azóta ápolták, de állapotáról sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy súlyos. Most az Omega együttes jelentette be a hírt a Facebookon.
Zoom
Kóbor János énekes a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. december 28-án (fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten, első együttesét még középiskolásként alakította a József Attila Gimnáziumban: sorsolásos alapon lett a zenekar ritmusgitárosa. Az első együttesét Ciklonnak hívták, majd végül több zenekar összeolvadásából jött létre az Omega, mely ezen a néven 1962. szeptember 23-án játszott először a Műegyetem Hess András téri kollégiumában. Az Omega első felállásában Kóbor ritmusgitározott és énekelt, de már tag volt Benkő László is a későbbi nagy felállásokból.
A több tagcserén is áteső Omega a legnépszerűbb hazai beatzenekarok egyike lett, Kóbor pedig idővel a gitár helyett csak az éneklésre koncentrált: ugyan eleinte több énekes is játszott a zenekarral, a hatvanas évek második felében már az Omega saját slágereinek többségét Kóbor énekelte, az 1971 óta felvett dalokban pedig ő az egyedüli szólóénekes. Az Omega Presser Gábor csatlakozása után lendült igazán formába, ekkor készültek az első albumaik, de miután Presser és a dobos Laux József kiléptek, a dalszerzésbe több tag is bekapcsolódott. Kóbor is írt több dalt, de elsősorban az énekdallam és a szöveg egymáshoz igazítása volt a feladata.
Az Omega a legek zenekara volt Magyarországon: 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma a beatzenekarok közül, az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar rockegyüttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). A keleti blokk országaiban is ismert együttesnek komoly tábora van a mai napig Németországban és Svájcban is.
A nyolcvanas évektől Kóbor János az Omega-stúdióban számos lemez készítésében vett részt producerként, zenei rendezőként, hangmérnökként. Első közreműködése más produkcióban a Scorpions budapesti és kassai koncertje volt 2009-ben, ezzel Klaus Meine és Rudolf Schenker 1994-es vendégszereplését viszonozta. 2014-ben pedig koncertet adhatott a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére a Hősök terén, ahol fellépett a Scorpions is, így Kóbor együtt énekelhette a Wind of Change-et Klaus Meinével.
Az Omega együttes egészen sokáig működhetett úgy, hogy a nagy felállásból még mindenki színpadra tudott lépni, ám az utolsó bő egy évben három tagját is elveszítette: 2020. november 18-án elhunyt Benkő László, három nappal később pedig Mihály Tamás, majd alig egy évvel később Kóbor János is követte őket. Mára csak a gitáros Molnár György és a dobos Debreczeni Ferenc élnek az Omega utolsó felállásából.
Kóbor János díjai, elismerései:
1970 – Yamaha fesztivál fődíja
1986 – Liszt Ferenc-díj megosztva a Omega együttes tagjaival
1995 – A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje
2011 – Pro Urbe Budapestért díj – megosztva az Omega együttes tagjaival
2013 – Kossuth-díj megosztva a Omega együttes tagjaival
2013 – Budapest díszpolgára
2013 – Ortodox Érdemrend Nagykeresztje – Oroszország
2016 – Emberi Méltóságért-díj
2018 – Fonogram Életműdíj – megosztva az Omega együttes tagjaival
(24)
Korábban írtuk: