Hamis vád miatt emeltek vádat Szabó Bálint (független) szegedi önkormányzati képviselővel szemben, aki valótlanul állította, hogy bántalmazták őt a rendőrök - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a politikus 2020. március 18-án Szeged egyik forgalmas kereszteződésében gépjárművével megállva akadályozta a villamosközlekedést. Ezért vele szemben a helyszínen intézkedtek a rendőrök.
Másnap a férfi megjelent a Szegedi Rendőrkapitányságon, ahol szóban, valamint a Legfőbb Ügyészségen, írásban is feljelentést tett. Azt állította, a vele szemben intézkedő rendőr a térdhajlatánál megrúgta, valamint a rendőrautóból kilógó lábára annak ajtaját többször is rácsukta, illetve az intézkedés során becsületsértő kifejezésekkel illette.
Állításait az ügyben indult ügyészségi nyomozás során - a törvényi figyelmeztetések ismeretében - többször, tanúként is fenntartotta. A büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok alapján - mivel azok minden kétséget kizáróan cáfolták a feljelentésben előadottakat - megszüntették a nyomozást.
A politikus a feljelentése alapján elrendelt büntetőeljárást folytató hatóság előtt hamisan vádolta meg a vele szemben korábban intézkedő rendőrjárőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, becsületsértés, valamint hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésével.
A jelenleg más bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatásban lévő politikus bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.