A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a projekt budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat elektromos meghajtási egységeket és akkumulátorok hűtésére alkalmas termékeket fog gyártani már meglévő üzemében. Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy az autóipar forradalmi átalakulása minden bizonytalanság közepette is töretlenül haladt előre, s az elektromos átállásban Magyarország szerepe megkérdőjelezhetetlen. "Mára a világon a negyedik legtöbb elektromos akkumulátort állítjuk elő itt, Magyarországon. És ha azok a beruházások, amelyek most zajlanak, végigmennek, akkor fel fogunk lépni a világranglistán a második helyre, ami olyan országtól, amely a 95. helyen áll a lakosságszám szempontjából, azt hiszem, hogy hatalmas teljesítmény" - fogalmazott.
Aláhúzta: a világ harmincegy országában jelen lévő Dana beruházásáért folyó verseny megnyerése is igazolja, hogy a magyar beruházási környezet a legversenyképesebbek között van Európában.
Közölte, hogy a mostani már a tizenhatodik hónap, amikor hazánk első számú exportterméke az elektromos akkumulátor volt, ráadásul a kivitel volumene folyamatosan emelkedik, így újabb és újabb rekordok dőlnek meg ezen a téren is. "Az elektromos autóipari beruházások jelentik a jövő gazdasági növekedésének garanciáját, és ezt nemcsak mi, magyarok ismertük fel, hanem mindenki, ezért aztán ezekért a beruházásokért hatalmas verseny zajlik" - tudatta.
(MTI)