Saját kezével vetett véget az életének az a férfi, aki a rendőrség szerint tulajdonosa volt az Antifa-nyomozás során talált pedofil felvételeknek – értesült a Blikk. Úgy tudják, azután akasztotta fel magát, hogy gyanúsítottként berendelték kihallgatásra, amelyre így már sosem kerülhet sor.
Zoom
Rejtélyes haláleset borzolta a kedélyeket egy hónappal ezelőtt Biatorbágyon: május 18-án a település erdős részén, az egykori légvédelmi rakétabázis közelében egy holttestet találtak, amelyet jelentős helyszínelés követett. Akkor a rendőrség a Magyar Nemzettel azt közölte, bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel. A történet ezután vett még bizarrabb fordulatot: a Metropol stábja ellátogatott a helyszínre, ahol horrorfilmbe illő díszlet fogadta őket.
Néhány méterre az akasztás helyszínétől egy kövekből kirakott tűzrakóhely közepébe valaki egy játékbabát rakott, amit aztán meggyújtott. Mellette egy gumiabroncs hevert, mintha valaki végignézte volna, ahogy a baba egy része a tűz martalékává válik.
Zoom
Mindez még hátborzongatóbbá teszi az információt, miszerint az öngyilkos férfié volt az adathordozó, amelyen – a rendőrség szerint – „12. életévét be nem töltött személy sanyargatását, vagy erőszak alkalmazását tartalmazó” felvételeket találtak. A Magyar Nemzet ráadásul úgy tudja, a csaknem hetvenezer pedofil felvétel némelyikén 2-3 éves gyerekek láthatók.
Zoom
Az adathordozót a Jámbor András ellenzéki képviselő nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának, D. Krisztinának az otthonában találták meg a nyomozók, a tulajdonosa azonban nem ő, hanem az azóta elhunyt férfi volt.
A Párbeszéd frakciójában ülő Jámbor András és a Szikra Mozgalom a botrány kirobbanása óta azt hangsúlyozza, hogy a pedofil tartalmaknak nem az aktivistájuk volt a tulajdonosa, ám arra a Blikk kérdésére sem adtak választ, hogyan találhatták meg D. Krisztina otthonában a felvételeket. Azt is szerették volna megtudni tőlük, hogy ha nem is tagként, de lazábban kötődött-e a férfi a mozgalmukhoz, de választ erre sem kaptak.
Zoom
Fotók: Metropol
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem cáfolta az öngyilkosságról szóló értesülést. Amikor arra kérdeztek rá, berendeltek-e már bárkit gyanúsítotti kihallgatásra a pedofil felvételek miatt, illetve történt-e kihallgatás, csak annyit közöltek, „gyanúsítotti kihallgatás nem történt”, azt azonban nem árulták el, miért.
A Jámbor András nevével fémjelzett mozgalom az alábbiakat közölte az üggyel kapcsolatban:
Maga a BRFK jelentette ki, hogy D. Krisztina birtokában nem voltak gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket tartalmazó felvételek. Vagyis a BRFK már többször is megerősítette, hogy a Szikra Mozgalomnak nincs köze ehhez az ügyhöz.
A Blikk cikke alapján beazonosítható férfi nem volt a Szikra tagja. Nem járt a Szikra akcióira vagy gyűléseire. A Szikra tagjai között nincs olyan személy, aki érintett lenne ebben az ügyben.
Mélyen megrendít minket ez az eset. A Szikra Mozgalom elítél minden gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményt. Abban bízunk, hogy a rendőrség nem csupán a felvételek tárolásának bűntettét deríti fel, amelyben jelenleg eljár, hanem a felvételek készítői ellen is nyomozást folytat majd, és a törvény teljes szigorával lesújt.