Nyirati Klára, a Momentum Mozgalom bajai polgármestere nyilvános beszélgetésen kritizálta Donáth Annát, a párt EP-képviselőjét, aki a Momentum arca lesz a jövő évi EP-kampányban is, írja az Index.
Zoom
Fotó: HírTV
Donáth Anna arról beszélt egy hétfői sajtótájékoztatón, hogy nem fognak közös listán indulni a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval (DK). Azt mondta, hogy 2022-ben is csak „befogott orral” vállalta a közös indulást velük, de a jövőben ezt nem fogja megtenni, legalábbis az országos politikában. (Azt megjegyezte, hogy az önkormányzati választáson, helyi szinten nincs kizárva az együttműködés a két párt közt.)
Fekete-Győr is úgy gondolja, Donáth Anna hülyeségeket csinál
A kijelentése a jelek szerint nem aratott sikert minden párttag körében. Nyirati Klárát egy nyilvános beszélgetésen, a Nők a politikában sorozatban kérdezte meg Magóné Tóth Gyöngyi Mária, a DK kalocsai képviselője arról: „momentumosként hogyan éli meg” azt, hogy Donáth Anna nekiment a DK-nak. Nyirati Klára válasza:
Borzasztó rosszul. Olyannyira, hogy én pont tegnap beszéltem Fekete-Győr Andrással, nem tudom, hogy mennyire ismerős a Fekete-Győr András neve, és ő is úgy gondolja, hogy a Donáth Anna hülyeségeket csinál.
A polgármester azt is hozzátette, hogy szerinte a szövetségesekbe nem kellene belerúgni, mert ilyenkor „a Fidesz csak röhög a markába”.
Soproni Tamás nem tér magához
Másrészt, mint mondta, „lehetnek a pártok között nézeteltérések, miért ne lennének, nem azonos pártban vagyunk, odafönt nyilván megy a kiszorítósdi, hogy kinek mennyi jut. Na de idelent, a kisvárosokban, emberek vannak. Emberek, akik közül lehet az egyik a DK tagja, a másik MSZP-s, a harmadik nem tudom, Momentumé, bárkié, de mindenkinek saját egyénisége van, és vagy tudunk dolgozni, vagy nem”.
– Szóval én a Donáth Annára most nagyon haragszom, és nem én vagyok az egyetlen. A hétvégén Soproni Tamás [Terézváros polgármestere], nem tudom, mennyire ismerős, vele találkoztam a hétvégén, és ő is azt mondta, hogy nem tér magához. Utána felhívta az Annát, hogy »Most akkor mit mondjak a DK-soknak helyben? Hogy akkor most hogy várjam a segítségüket, hogy támogassanak?« És én ugyanígy vagyok ezzel – tette hozzá Nyirati Klára.
Kitiltotta őket Bajáról a saját polgármesterük
A polgármester arra is kitért, hogy Donáth Anna szavai után rögtön felhívta Magóné Tóth Gyöngyit, és biztosította, hogy ő ezt nem gondolja így, „mert egymásnak esni azután kéne, idézőjelben, ha már visszavettük az országot a Fidesztől”.
„A Fidesz az, aki tönkreteszi az országot, aki tönkretette már az országot. És az ellenzékieknek, főleg helyben, totálisan együtt kell működni. Ha elkezdünk külön utakon járni, akkor ebből semmi sem lesz. Az EP-választáson legyenek külön listák, miért ne lennének, az a normális, mindenki meg akarja mutatni, hogy milyen, ilyen elgondolása van, olyan elgondolása van, azzal nincs baj. De helyben muszáj egy csapatot szembeállítanunk a Fidesszel. A Fidesz is fog majd egy pár csapatot összehozni, ebben biztos vagyok. De hogy ha az ellenzéki pártok elkezdenek külön csapatokat indítani, abból csak rosszul jön ki mindenki, abból csak a Fidesz nyer, és senki más”.
– És ezt nem akarjuk, úgyhogy az Annának ez egy borzasztó rossz lépése volt, és én csak csodálkozom, hogy miért hagyják – mondta a politikus, akinek (a fentiek alapján) elkerülhette a figyelmét az, hogy Donáth Anna nem zárta ki az együttműködést az önkormányzati választáson.
„Annyira rossz lépés, hogy most a Momentumban szerettek volna nálunk Baján egy kihelyezett frakcióülést tartani, és én konkrétan mondtam, hogy ne jöjjenek. Ne jöjjenek, azért, mert most nem kívánatosak Baján. Mert egyszerűen most a közvélemény a Momentum ellen van emiatt. Legalábbis az ellenzéki közvélemény. Úgyhogy van is ebből most sértődés, belső baj, meg minden, és én mondtam, hogy ezt én most nem vállalom egyszerűen be. Tehát én most nem fogok villogni a Momentummal Baján, amikor ilyen belső harcok vannak, meg ilyen ellenzéki egyet nem értések, meg az Anna ilyen kijelentéseket tesz”– mondta Nyirati Klára, aki ezután még azért is kritizálta Donáth Annát, hogy az EP-képviselő liberális pártnak nevezte a Momentumot.
Azt sem kellene kimondani, hogy liberálisok, mert az emberek jól tudják, az mit jelent
– De muszáj most ezt kimondani, amikor 8 éve mást sem hallunk Magyarországon, hogy a liberális egy szitokszó? Tehát az, hogy azok vagyunk, vagy nem, oké. A vidék embere meghallja azt a szót, hogy liberális, égnek áll a haja, mert ez folyik a kormánymédiából, hogy úristen, az a haza ellensége, a liberális. Tehát ilyen önsorsrontó kijelentései vannak most az Annának, én úgy veszem észre – fogalmazott.
A beszélgetésről készült videót a Facebookra is feltöltötték, alábbi megtekinthető (a cikkben említett részek a videó végén hangzanak el):