Annyira visszaesett az eladások száma, hogy csődöt jelentett az éleltartó dobozokat gyártó Tupperware – írja a BBC nyomán az Index.
Az amerikai cég bejelentette, hogy bírósági engedélyt fog kérni az üzletág értékesítésének megkezdésére, célja pedig a további működés folytatása. Annak ellenére, hogy az elmúlt években megpróbálta felfrissíteni termékeit és újrapozicionálni magát a fiatalabb közönség számára, nem sikerült kitűnnie a versenytársak közül.
A BBC szerint a 78 éves márka olyannyira az ételtartó dobozok szinonimájává vált, hogy sokan használják a nevét, amikor bármilyen műanyag edényre utalnak.
Tavaly a cég már figyelmeztetett, hogy csődbe mehet, ha nem tud gyorsan új forrásokat szerezni. A vállalat részvényei csak a héten több mint 50 százalékkal estek vissza, miután megszellőztették a hírt a csődeljárásról.
Bár a világjárvány idején egyre többen főztek otthon, és így rövid ideig megugrottak az eladások, mégis bekövetkezett a negatív fordulat, a kereslet pedig egyre csak csökken. A nyersanyagárak emelkedése, a magasabb bérek és a szállítási költségek szintén felemésztették a vállalat haszonkulcsát.
Az elmúlt évek során a vállalat pénzügyi helyzetét súlyosan befolyásolta a kihívásokkal teli makrogazdasági környezet – mondta Laurie Ann Goldman, a Tupperware vezérigazgatója a befektetőkhöz intézett nyilatkozatában.
A céget 1946-ban alapította Earl Tupper, aki szabadalmaztatta a tárolók rugalmas, légmentes lezárását. A Tupperware jelentős innováció volt, mivel új műanyagokat használt fel az élelmiszerek hosszabb ideig történő frissen tartására, ami felbecsülhetetlen értéket jelentett, amikor a hűtőszekrények még túl drágák voltak a többség számára.
„A Tupperware számára egy ideje már vége a bulinak” – mondta Susannah Streeter, a Hargreaves Lansdown pénzügyi szolgáltató cég pénzügyi és piaci vezetője. „A vásárlói magatartásban bekövetkezett változások kiszorították a tárolóedényeit a divatból, mivel a fogyasztók elkezdtek leszokni a műanyagfüggőségről, és környezettudatosabb módokat keresnek az élelmiszerek tárolására” – tette hozzá.