A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint az érintettek a biztosítóknak jellemzően olyan károkat jelentettek be, mint például beázás, villámcsapás és annak másodlagos hatása, tetőben, melléképületekben keletkező, illetve felhőszakadás okozta károk, redőnyök sérülése, farádőlés épületre, valamint fagyasztott élelmiszerek áramszünet miatti megromlása.
Területi megoszlásban a vihar pusztítása kiemelten sújtotta: Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár, Bács-Kiskun, Komárom, Fejér, Békés, Csongrád-Csanád vármegyéket. Ezeken belül nagy károkat jelentettek egyebek mellett Budapestről, Gyálról, Vecsésről, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Hajdúszoboszlóról, Szentendréről, Biatorbágyról, Vácról, Kecskemétről és Orosházáról.
A kárbejelentések folyamatosak, a kisebb károkat akár öt munkanapon belül meg tudják téríteni a biztosítók, a milliós nagyságú károk rendezése azonban időt igényel - írták
Kiemelték, az idei viharkárokat követően is megfeszített erővel és megnövelt kapacitással igyekeznek a biztosító társaságok segíteni az ügyfeleiken, hogy minél előbb megkezdődhessen a kárrendezés. Az ügyfelek már akár online videóbejelentéssel vagy mobiltelefonon, illetve applikációk segítségével is bejelenthetik a kárukat, a hagyományos telefonos vagy személyes ügyintézés mellett. Fontos, hogy a károsult első lépésként mindent pontosan dokumentáljon videófelvétellel vagy fotóval, a kárbejelentésben pontos adatokat adjon meg a biztosítójának, és ha szükséges, csak ezt követően mozdítson el bármit, azt is kizárólag kármentés céljából.
Magyarországon a lakásbiztosítási piacon tizenhárom Mabisz-tagbiztosító ajánlatai közül lehet választani, többféle terméktípusból. A szövetség a honlapján, a mabisz.hu oldalon részletes lakásbiztosítási útmutatóval segíti az ügyfeleket a tájékozódásban.
Hozzátették, a Mabisz megalakulása óta hangsúlyozza, hogy mindenki rendelkezzen az adott kockázatokra és fedezetekre szóló lakásbiztosítási szerződéssel.
Európai összehasonlításban kiemelkedő, hogy Magyarországon az ingatlanok több mint 70 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, ezek pedig valamennyi nagy kárt okozó természeti katasztrófakockázatra fedezetet nyújtanak - ismertette közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.