Fenyegető levelet kapott a Budapest XV. kerületében lévő Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola - közölte a polgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
Cserdiné Németh Angéla azt írta, hogy az iskolák még szerda este kaptak fenyegető levelet, a rendőrség csütörtök reggel megkezdte az érintett épületek átvizsgálását.
A gyermekek biztonságos elhelyezése megtörtént: a szükséges esetekben a tanulókat a Pestújhelyi Közösségi Házban, illetve a Hartyán Általános Iskolában helyezték el - tette hozzá.
A Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium azt közölte a Facebook-oldalán, hogy a bombafenyegetést tartalmazó levelet a helyi rendőrségre is megküldték.
Az iskola azt kérte a szülőktől, hogy csütörtökön ne vigyék iskolába gyermeküket, illetve az ügyeletben lévő gyereküket vigyék haza.
Frissítés: több mint tíz fővárosi iskolát ért fenyegetés
Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök délben közölte: a rendőrség a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. Az iskolákat kiürítette, az épületek átvizsgálása megtörtént. A tűzszerészek robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.
Hozzátették: a fenyegetéssel összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) terrorcselekmény előkészülete miatt rendelt el nyomozást.
Az MTI információi szerint nemcsak két, hanem több mint tíz fővárosi iskolát ért fenyegetés.
Kész-Varga Mónika, az NNI szóvivője az MTI-nek hangsúlyozta: nagyon súlyos bűncselekményről van szó, ezért kiemelten kezelik az esetet, és mindent megtesznek, hogy minél előbb kézre kerítsék az elkövetőt.
A szóvivő hozzátette: arra kérik a lakosságot, hogy akinek bármilyen információja van az esettel kapcsolatban, az keresse az NNI-t, amelynek elérhetősége megtalálható a Police.hu oldalon.





