Megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Szakács István ügyében indult nyomozást – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a Fővárosi Főügyészség.
Zoom
Szakács István 2026. szeptember 12-én (fotó: Papajcsik Péter / Index)
"A kérdezett ügyben tájékoztatjuk, hogy a nyomozó hatóság az eljárást – bizonyítottság hiányában – megszüntette. A megszüntetéssel szemben az egyik feljelentő élt panasszal. A panaszt a főügyészség – mint nem jogosulttól származót, mivel a feljelentő nem volt sértett – elutasította. Egyebekben a megszüntető határozatot felülvizsgálta, és azt megalapozottnak találta" – tájékoztatták a lapot.
Szakács Istvánt júliusban vitte be a rendőrség kihallgatásra, miután közzétett egy videót, amelyben úgy fogalmazott a miniszterelnökre utalva, hogy ha "Magyar Péter pribékjei" elviszik Orbán Viktort az aranykonvojügy miatt, akkor ötszázezer ember indul meg, hogy kiszabadítsák a volt kormányfőt.
A rendőrség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével gyanúsította meg és állította elő az "influenszert", aki az eljárás és a gyanúsítás ellen is panasszal élt. Az ügyészség később megállapította, hogy "a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a gyanúsítás közlésére nem kerülhetett volna sor, mert a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés megalapozott gyanúja nem állt fenn".
(Index)