Maga ajánlott be dolgozni két romát a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja a Perényi 1. nevű debreceni szórakozóhelyre, ahol augusztus 21-én társaival együtt elfogták - mondta a Blikknek a hely tanúként kihallgatott rendezvényszervezője.
Fehérné Nyalka Éva több kihallgatáson, köztük egy 12 órán át tartón van túl. A szórakozóhelyen dolgozó gyanúsítottakról nem is sejtették, hogy közük lehet a romák elleni támadásokhoz - mondta.
Az elfogás előtti napokban a magukat fiatal párnak, vagy hangos társaságnak álcázó beépített nyomozók miatt szinte megduplázódott a szórakozóhely forgalma, ami egyébként azóta újra megnyitott és megkülönböztetés nélkül vár mindenkit - tette hozzá.
A Bors arról ír, hogy a rendőrök szerdán újabb embereket hallgattak meg az ügyben, az egyik gyanúsított barátnőjét, aki másfél éve volt együtt az egykori zenész testvérével. A Bors úgy tudja, a tetteseket telefonkódjaik alapján azonosították be, ugyanis kártyát cseréltek, de telefont nem.
(FH)