Tiszaszigeti ingatlanpanama címmel tartott sajtótájékoztatót Rácz Tibor. A szegedi Jobbik alelnöke aggályosnak tartja, hogy izraeli befektetők áron alul jutottak telkekhez Tiszaszigeten, valamint azt, hogy szerinte ide kaszinóvárost terveznek.
Az alelnök elmondta, hogy a Tiszaszigeten történt izraeli földvásárlásokkal kapcsolatban nyílt kérdéseket intéztek 2009 márciusában a település polgármesteréhez, a fideszes Bodó Imréhez, azonban választ ez idáig sem kaptak a gyanús ügylettel kapcsolatban.
Tavasszal a párt úgy vélte, hogy az izraeli felvásárlás célja az ivóvíz megszerzése volt, melyben rendkívül gazdag a környék. A számos tiszaszigeti telket érintő szerződés azonban kiszivárgott, majd több médium is közölte hasábjain. Rácz Tibor elmondta, hogy a szerződésben szereplő ominózus 96+1 telket az önkormányzat 60 millió forintért értékesítette az izraeli befektetőcsoportnak. Az iratban azonban az is szerepel, hogy a területre eddig 54 milliót költöttek közpénzből, így a befektető mintegy 6 millió forintért juthatott a 97 telekhez.
A Jobbik alelnöke hangsúlyozta, hogy problémájuk nem a Tiszasziget Lakópark Kft. izraeli tulajdonosaival van, hiszen amennyiben németek jutottak volna hozzá a területhez ilyen módon, és oda kaszinót terveznének, akkor ellenük is felemelték volna a hangjukat. Rácz Tibor a szerződés kapcsán kitért a Velencei-tó partján tervezett King's City beruházásra is, mely kísértetiesen hasonlít a tiszaszigeti ügyre. A sukorói beruházásból valószínűleg már semmi se lesz, azonban egy szintén izraeli cég pályázott egy koncesszióra, mely szerint a dél-alföldön szeretnének kaszinóvárost építeni. A pályázat nem tette szükségessé a helyszín megadását, azonban a pályázó cég egyik tulajdonosa a Tiszasziget Lakópark Kft.-ben is érdekelt, így a Jobbik szerint szinte bizonyos, hogy Tiszaszigetre tervezik a beruházását, melyet az is alátámaszt, hogy a Kft. telekegyesítést kért a 96+1 telekre a földhivataltól.
Ezzel meghiúsulni látszik a lakópark terve, hiszen vélhetőleg egy megaépületet kíván a beruházó itt felépíteni, a Jobbik szerint egy kaszinóvárost. Rácz Tibor elmondta, hogy a Jobbik mindent meg fog tenni az izraeli tőke földvásárlásai és kaszinótervei ellen, hiszen a szerencsejáték alkalmas bűncselekményből származó pénzek tisztára mosására is. Az alelnök szerint az ilyen ügyletek a kormány támogatása nélkül nem mehetnek végbe, így Bodó Imre mellett Ujhelyi Istvánt is szeretnék válaszra bírni a témával kapcsolatban. Arra az esetre, ha a beruházás mégis megvalósulna, a szegedi Jobbik alelnöke különböző demonstrációkat helyezett kilátásba.
(Webradió)